2016. március 19., szombat

Cricket Grand Final

Mióta csak megérkeztem, a csütörtök esték és szombat délutánok a krikett körül forogtak (előbbi edzés, utóbbi meccs), sőt idővel még Hunter szombat délelőtti játéka is befigyelt - a fiúk mindent megtesznek hogy mihamarabb megszeressem ezt a sportot (vagy végérvényesen megutáljam, de ezt ők nem tartják lehetségesnek...). Szóval ma végre eljött az utolsó krikett-nap, Andy csapata, Macclesfield döntőt játszott Wistow ellen. Hősiesen szurkoltam a felhős-szeles idő ellenére (többedmagammal: mind létszámban, mind hangerőben simán lepipáltuk a hazai terepen játszó Wistow-t), de a bajnoki cím megszerzése sajnos idén sem sikerült :(

Azért összefoglalnám gyorsan egy krikettmeccs lefolyását laikus szemmel:
 Dögnehéz ütővel föld ütögetése, majd pucsítva várakozás
 Ütés
 Szomorúan leballagás pontszerzés nélküli kiesés miatt
 Sebaj, jön a következő félidő, lehet megint guggolni
 Vagy épp párban pucsítani :)

És ezzel vége is a meccsnek, ami amúgy vagy 4 órán keresztül zajlott, de ennél sokkal több izgalom nem volt. Na jó, szemét vagyok, ez nem teljesen igaz, legalább egyszer lefújta a szél valakinek a sapkáját. Amit amúgy földi halandónak megérinteni sem szabad, kimosni pedig a tulajdonosának sem, a sapka gusztustalanságából lehet következtetni arra, ki mióta hűséges a klubjához. Csoda hogy szinte csak férfiak űzik ezt a sportot?!

Nagy elszontyolodás azért nem volt, Wistow a tabella első helyén állt amúgy is és tényleg jobbak voltak, de mire a hivatalos szezonzáróra összegyűlt a klub apraja-nagyja, a C grade csapatából már senki sem volt szomjas :) Az estét én végül inkább Andy szüleinél vészeltem át, és igen, több tucat pucér babakori fotót láttam mire Andy telefonált hogy ha nagyon akarok akár érte is mehetek, bár a hívásra utólag már nem emlékezett ;)
Ez a műremek még a korai órákban készült, amikor is egy ártatlan
sms-váltás közben azt írtam, puszilom Ryan-t és Saun-t, mert nem
volt lehetőségem rendesen elköszönni tőlük. No comment...

2016. március 16., szerda

Seacliff Beach

Egyik legújabb szokásunk, hogy vacsora után lemegyünk a partra naplementét nézni és kutyát úsztatni. Ma kivételesen a fényképező is velünk jött :)
 
 
 
 
 
 

2016. március 15., kedd

Andy, a sztár

Drága párom kisugárzásának köszönhetően meglepő gyakorisággal választják önként jelentkezőnek mindenféle előadásokon, nem volt ez máshogy a Fringe-n sem, végül 3 show alatt is a színpadon találta magát:
 Először almáspitét kellett ennie (gyorsan), 
míg Puddles az Under Pressure-t énekelte a Queen-től
(itt amúgy Hunter is szerepelt, egy híres ausztrál szám hírhedt sorát üvöltötte a mikrofonba: 
No way, get fucked, fuck off! - fordítást inkább nem mellékelnék...)
Két napra rá tömeghipnózisban vett részt,
ahol kihipnotizálták belőle a 7-es szám ismeretét -
nem kicsit volt vicces ahogy az ujjait próbálta megszámolni :)
Végezetül pedig még királlyá is koronázták!

2016. március 14., hétfő

Adelaide Fringe 2016

Amikor tavaly beszámoltam erről a fesztiválról, még nem gondoltam hogy specifikálnom kell az évet mert máskor is eljutok ide, de legnagyobb örömömre ez történt :) Idén azért már nem full on tourist mode-ban nyomtam, így kevesebb előadás fért bele, de a 12 még így sem rossz :)
Időrendben: Puddles Pity Party, Comedy Hypnosis, Fuego Carnal, Circus Monogamy, The Barbaroi, all genious all idiot, BRIEFS, Matt Tarrant: Honestly Dishonest, "William The Great", Papillon, UnPlotted Potter, BARBU Electro Trad Cabaret

2016. február 21., vasárnap

Clayton Bay Revisited

És bizony, már megint Ausztráliában :) Pénteken, nem kissé jetlagesen megünnepeltem a szülinapomat a Fringe fesztiválon, de úgy tűnik az első bejegyzés, akár csak legutóbb, most is a nyaralóban töltött napról készül. Nyugis kis vasárnap, isteni ebéddel, és egy meglepően rázós motorcsónakázással a tavon - it's good to be back :)

2016. február 14., vasárnap

Valentin-nap Pásztón

Matekos szülinapozós hétvégének indult, végül édeshármasban ünnepelt Valentin-nap lett belőle :)

Gergővel már szombat délelőtt útra keltünk, aztán ahogy megérkeztünk Pásztóra, aludtunk is egyet gyorsan ;) Aztán volt DiXiT, lakoma, szemerkélő eső, amiben azért csak összeszedtük Józsit és elmentünk felfedezni a pásztói éjszakai életet. Tapasztalat: ha farmerben és túrabakancsban jelensz meg a kocsmában/bárban/szórakozóhelyen miniszoknya és magassarkú helyett, ne is reménykedj a gyors kiszolgálásban... A pultoslányok egyszerűen keresztülnéztek rajtam, de szerencsére egy idő után már csak én voltam szomjas, és végre szerezhettem búzasört! Az is tuti hogy hármónknak több diplomája volt mint a többi vendégnek együttvéve, demonstráltuk is mindenféle fennkölt matematikai társalgással és logisztori-meséléssel :)

Vasárnap sokáig aludtunk és cserébe végre napsütésre ébredtünk, nekiindultunk hát túrázni. Mindenki szörnyülködött hogy nem vagyunk normálisak, az utóbbi napok esői miatt minden csupa sár lesz, de mi csak megvontuk a vállunkat, hogy ha nagy a dagonya, majd visszafordulunk. Persze nem tettük.
 Dekoráció :)
 Naiv kis lelkem ekkor még azt hitte hogy itt nagyon sárosak vagyunk...
Oda igyekszünk a csúcsra, ha kell, toronyiránt,
ha kell, pocsolyában gázolva - miért is nem hoztam gumicsizmát?!
Csak előre a zöld úton, mindig csak előre
Nem tudom hol jött volna el a pont, mikor azt mondjuk ez már tényleg sok és
feladjuk, de egy idő után megtanultunk extra sárréteget fejleszteni a cipőinkre hogy
jobban fennmaradjunk a trutymóban, ügyesen oldalaztunk a tüskés bokrok mellett,
Józsi pedig kifejlesztett egy szupervicces gyaloglás-közben-sárlerúgás mozdulatsort is :)
 Egy időre a jelzéseket is szem elől tévesztettük, és a legkisebb ellenállást
keresve másztunk egyenest fölfelé, legtöbbször tényleg kézzel-lábbal
kapaszkodva, cserébe viszont ilyen szép erdőrészleteket láttunk.
Meg egy nyúl/kutya/medve/farkast, én farkasra szavazok, a többiek nem...
Végül a sárkányrepülőteret csak elértük, kiláttunk, és hazaindultunk. 
Most már szigorúan a kijelölt úton :)

Hazaérve stílusosan mátrai borzaskát ettünk, a vonaton pedig a fiúk végig logikát ismételtek és mindenféle fura cuccok szelésének T2 tulajdonságát csodálták, míg én békésen fejben Rubik-kocka hálókat konstruáltam. Valentin-nap matematikus módra :)

2016. február 6., szombat

Előszilveszter afterparty

Kiscsoportos megemlékezés a klassz kis előszilveszterről: ebéd a Bécsi szelet vendéglőben (azok a zabálnivaló typo-k...), kúszás-mászás a Mátyás-hegyi Barlangban - itt még fotók is készültek!
Ferdén, de büszkén!
És az elmaradhatatlan popsimutogatós :)

Izmokat áztatni a Király fürdőbe mentünk, lakást nézni, vacsorázni, iszogatni, beszélgetni és wasabis csokit enni pedig Paláékhoz. Remélem épp valami jó kis hagyomány teremtődik :)