Noosa

Szóval ott tartottunk, hogy a delfinek megetetődtek, úgyhogy nyugodtan tovább állhattam. Még mindig délnek visz az utam, ezúttal Noosába.

A buszon összefutottam három emberkével is, akikkel vitorlázni, szörfözni vagy szafarizni voltam együtt korábban (vagy ezek tetszőleges kombinációján), úgyhogy kellemesen megebédeltünk négyesben a Matilda fogadóban, ahol egyúttal az első Big Thinget (Nagy Dolgot) is megcsodálhattam :)  A Big Thing egy egész Ausztrálián átívelő projekt (persze szervezetlen, csak bármerre az országban felbukkanhatnak a Nagy Dolgok), és a neve el is mond mindent: random nagy dolgokról van szó, mint például a Matilda fogadó mellett található Nagy Kenguru:

A leghíresebb talán a Nagy Ananász, többet itt tudhattok meg róla. Ez talán nem is lenne annyira lényeges, ha egy másik Nagy Dolog nem éppen Noosaville-ben, vagyis következő állomásom szomszédságában lenne, és ezáltal rajta az én listámon is :) A kengururól nem is hallottam korábban, véletlen egybeesés, hogy pont aznap futottam bele, mikor délután az egyik tesóját, a Nagy Pelikánt készültem felkeresni - ami meg már csak azért is külön stílusos, mert ma reggel találkoztam életemben először vadon élő pelikánnal. Szeretem a sors fintorait :)

A delfinetető öböl pelikánja és kormoránjai

A nagy felvezetés után gondolom valami izgalmas dologra számítotok, de sajna csalódást kell okozzak: a Nagy Pelikánban a szállásomtól való távolságán kívül semmi egetrengető nincs, de azért lefotóztam:

a méretarányt Kisvakond szolgáltatja

Azért itt is voltak útközben élő pelikánok is, főleg hogy a part 

ezen szakaszát - illő módon - Pelican Beach-nek hívják :)

Ezzel meg is volt a napi kilométerem, este még belehallgattam a hostel bárjában a koncertbe, aztán bedőltem az ágyba aludni.

Csütörtökön aktívabb napra ébredtem:

miután papagájok társaságában megreggeliztem, újabb vízisporttal kísérleteztem: ezúttal a SUP-ot (Stand Up Paddle = állva evezést) próbáltam ki, határozottan több sikerrel, mint a szörföt :) Körbelapátoltam egy szigetet a Noosa folyón, megküzdve a széllel és a motorcsónakok keltette hullámokkal, láttam ráját (amin először én is csodálkoztam, mert hát a rája sósvízben él, de aztán megtudtam, hogy a Noosa folyó vize bizony sós, a torkolattól több tíz kilométerre is összesózza a dagály!),

és végül borulás nélkül, szárazon és mosolyogva értem vissza :)

A forróságot a szoba hűvösében vészeltem át, majd sétálni (mint utólag kiderült inkább túrázni) indultam a Noosa Nemzeti Parkba, annak is híres tengerparti útvonalára.

Azért útba ejtettem a városka strandját is, ahol egy darabig csak ámulattal néztem a szörfösöket...

Eleinte így vezetett az út

Kilátás

Hullámra várva

Boiling Pot - tényleg olyan mint egy fortyogó üst

Love, Peace

Élni tudni kell :)

Tee Tree Bay-ben a legnagyobb az ember esélye elcsípni egy koalát, sikerült is!

Dolphin Point - a delfinekkel ugyan nem volt akkora szerencsém, 

de a hullámokkal igen

Granite Bay

Hell's Gate, háttérben az Alexandria Beach

Hazafelé virágot is találtam

És gyík komával együtt csodáltuk a szörfösöket

Aztán észrevette hogy fotózom, és nekiállt pózolni :)

Csak hogy folytassam az aktivitást, péntek reggel pedig kenutúrára indultam, a Noosa folyó felsőbb szakaszára, amit a tükröződésre való hajlandósága miatt "River of Mirrors" (Tükrök Folyója) vagy Everglades néven szoktak emlegetni. Egy nagyon lelkes és vicces túravezető, Andy vezényelte a programot és ontotta az információkat és anekdotákat a környékről - ilyenkor mindig sajnálom, hogy a hallottak legalább  90%-át elfelejtem, de nagyon jól szórakoztam :)

Először átszeltük a kikötőt a lakóhajókkal,

Közel merészkedtünk egy pelikánhoz,

És megérkeztünk (már kissé befelhősödve) az egyik felsőbb tóhoz

Ahol megreggeliztünk, és tettünk egy kis (eső)erdei sétát

A társaság fele itt kenuba szállt, 

Én tovább hajóztam (ezen itt), hogy tovább hallgathassam Andy őrült kommentárjait,

Lássak egy magába visszanőtt fát,

Kormoránt,

 

És persze az oly híres tükröződéseket

Kroki a vízben :)

Aztán újra kikötöttünk, és míg Andy konyhatündért játszott,

mi úsztunk egyet az itt már édes (sőt savas és valamiért erős narancssárga színű) vízben

Visszafelé már én is lapátot ragadtam, és Alan és Alex társaságában 

visszaeveztem a Fig Tree Pointig. 

Eddigre már hétágról sütött a nap, és a tavirózsák is kinyíltak :)

Kis csapatunk a lélekvesztőnkön, már hazafelé tartva

A kikötőbe érve jöttem rá, hogy kb 2 percre vagyunk a Nagy Pelikántól, úgyhogy lefotóztam napsütésben is, csak hogy kerek legyen a történet :)

Zárókép Noosából

Rainbow Beach

Igaziból már a Fraser Island Tour előtti nap ideértem, de a rémesen hosszú és unalmas briefing miatt csak egy alkonyati sétára futotta első este az óceánparton. Az egész falucska töpörödött, szerintem a legtávolabbi pontja is max 15 percre van a strandtól, nagyon díjaztam, hogy az elhatározás után 10 perccel már mezítláb tapostam a homokot :)

Egész sokan andalogtak, kutyát sétáltattak,

pancsoltak,

sportoltak

vagy épp horgásztak!

A helyet amúgy emiatt a színváltós homokdűne miatt hívják 

Rainbow Beachnek (Szivárvány Strand)

Ugrunk egy kicsit az időben, egész pontosan 3 napot, már visszaértem a szafariról, de még mindig maradt energiám egy kis felfedezőtúrára, úgyhogy páran a hostelből (közülük egy Zürichben élő magyar biológus lány!) felmásztunk a környék legnagyobb, 120 méteres homokdűnéjéhez, a Carlo Sandblow-hoz. Vittünk magunkkal sandboardot is (vagyis olyan deszkát, amivel a homokban lehet szörfözni), de végül mindenkinek inába szállt a bátorsága, és csak gyönyörködtünk

a dűnében,

a homokban 

 

 

és a kilátásban :)

Utolsó reggelemen szuperkorán keltem, és fél 7-kor már összepakolva, kicsekkolva a találkahelyen vártam, hogy elvigyenek delfint etetni! Először busszal a kikötőbe, majd egy kis hajóval a Tin Can Bay-be mentünk, egy kicsit fárasztó, de aranyos pasassal, aki azt is megengedte, hogy vezessük a hajót!

A fotó kedvéért (és a saját szórakoztatására) be is öltöztetett minket,

de amúgy tényleg kormányozhattunk, csak szólt hogy melyik bóját melyik irányból kell megkerülni :)

Az 50-es években egy delfin, miután egy hajó propellerétől súlyosan megsérült, ebben az öbölben keresett menedéket, ahol a helyiek szépen felhízlalták, hogy gyorsabban gyógyuljon, és visszatérhessen a folyóba. Scarry (azaz Sebhelyes) később is visszajárt egy kis ingyenkajáért, sőt utódait is megtanította erre, akiknek napi rutinjává vált a kora reggeli látogatás. A leszármazottak most épp kilencen vannak, a klán feje Scarry fia, Mystique, aki meglepő fegyelmet tart ám a csapatban: aki rosszul viselkedik, hónapokig nem jöhet a potyareggeliért! Ma reggel hárman bukkantak fel: Mystique, a főnök, és egyik kedvenc nősténye, Ella a kölykével. Pajkos hangulatban voltak, a gondozók csurom vizesek lettek, míg az etetési időre várva a delfinekről meséltek.

8-kor aztán beválthattuk a kuponjainkat egy halra, amit nekiadhattunk az egyik delfinnek:

Én éppen Ellát etettem nagy bőszen :)

A delfinek persze tudják mi a dörgés,  villámgyorsan elveszik a halat, jöhet a következő turista, aztán ha elfogyott a sor, hát viszlát és kösz a halakat!