Márti blogja: Flinders Ranges

Szombat reggel az első napsugarak (és több tucat madár) ébresztettek minket, Andy szerint az ember egyszerűen nem lehet szomorú ha nevető kookabarrák ébresztik (magyarul kokabura - de ez nekem olyan mintha csak rosszul betűztem volna angolul, vagy kacagójancsi - ez már sokkal találóbb!), és azt hiszem igaza van :)

Az egyik elkövető fenn a fán

Közelebbről

A Wilpena Pound körüli túrák, mi a St Mary Peak Hike-ot választottuk, a világoskék bal alul (600 m szintkülönbség olyan 3 km alatt, itt még nem tudtuk mire vállalkoztunk…), és 8 után nem sokkal már úton is voltunk.

A hely persze az őslakosoknak is szuperfontos: szerintük a hegylánc
két összekapcsolódó kígyó, az egyikük fejét terveztük épp megmászni

Andy meglátja a célt :)

Nézzétek, oda tartunk

Kőkupac útközben, biztos ami biztos mi is bővítettük

Az utolsó szó (kő) persze az enyém

Hello little fella

Itt is a vörös utat követtük

Ami egy idő után kezdett elsziklásodni,

a jelzések is ritkultak,

jött a szintkülönbség,

majd a sziklamászás

Cserébe viszont a kilátás is egyre szebb lett!

Átérve egy izzasztó puklin megérkeztünk a Tanderra Saddle-höz,

ahol a két csúcsra tartó út összeér, és megláttuk a célt teljes valójában

Le is telepedtünk gyorsan uzsonnázni és gyíkot etetni :)

Tudtátok hogy imádják a sonkát?!

Pihenésképpen kikúsztunk egy szikla szélére

És ezt láttuk :)

Egy kis pózolás

Andy mosolya nem őszinte, mikor megfűztem hogy márpedig
mégiscsak meg kéne mászni azt a csúcsot...

Folytatódhat a kaland!

Itt is voltak szívecskék

De többségében a kék jelet követtük, akkor is, ha ilyen helyeken át vezetett minket

És végre felértünk!!!

Győzelmi pózolás :)

A csúcson

Háttérben az ausztrál Outback, a fehér csík a horizonton pedig a Lake Eyre,

egy hatalmas sós vizű tó, vagyis inkább csak só, mert víz csak párévente van benne

(de yachtklubja van, biztos ami biztos...)

Én láblógásztam,

Andy papírrepülőt gyártott (és röptetett),

és persze gyönyörködtünk

Maga az egész Wilpena Pound amúgy így néz ki (előbb űrből, aztán repülőből), ennek a legmagasabb pontjáról néztünk mi körbe. Egyesek azt állítják, hogy egy hatalmas meteoritkráterről van szó, ami csak kicsit kisebb meteorbecsapódás eredménye, mint ami a dinoszauruszok kihalásához vezetett, de a szomorú igazság az, hogy "csak" mindenféle 600 millió évvel ezelőtti kőzetmozgások hozták létre, aztán persze természeti erők formázták, blabla, mi Andyvel a meteoritelméletet támogatjuk és terjesztjük inkább :)

Az első telepesek amúgy birkatenyésztésre használták, csak beterelték a jószágokat pár hónapra legelni, úgy sem tudtak kijönni a medencéből... Ma már a Flinders Ranges Nemzeti Park legnépszerűbb és egyben legveszélyesebb része: évente halnak meg turisták, főleg mert elszámolták a vízkészletüket, a nyári hónapokban (december-március) a négy leghosszabb útvonalat le is zárják - szerencsére mi még épp elcsíptük az utolsó tavaszi napokat és a "kellemes" kiránduló időt (értsd nem ment 32 °C fölé a hőmérséklet), de 7 óra alatt így is simán megittunk 6 liter vizet.

Miután minden lehetséges szögből lefotóztuk és kiélveztük a látványt, hazaindultunk - sziklákon lefelé viszont már tényleg csak kézzel-lábbal lehet mászni, így a fényképező a táska mélyére került, és elő sem vétetett, míg épségben vissza nem értünk a táborba.