2014. augusztus 31., vasárnap

Kávé és Statisztika Prágában

Antonius szeptember 2-i statisztika vizsgájának ürügyén meglátogatott Prágában, ahol négy napon keresztül csak sétálgattunk, beszélgettünk, kávéztunk és matekoztunk. Az utóbbit persze én élveztem inkább, de a végére egész jól sikerült felkészíteni a megmérettetésre, cserébe Antonius felkutatta a legjobb kávézókat Prágában, és engem is elrángatott. Így jutottunk el a Café Neustadtba (ahol már reggel 11-kor csupaszínesinges dj-ék ügyködtek és a wc folyosóján 3 zongora is áll), Prága egyetlen kubista kávézójába, a Grand Café Orientbe (ahol még a doughnut is négyszög alakú), a Bookstore Caféba, a Café Modiba (ahol halak balhéznak a falon az akváriumban) és kedvencünkbe, a Liberica Caféba (ahol Antonius kedvence az etióp espresso, az enyém pedig a Mumbai Railway Chai Latte). Itt készültek el barátságunk első közös selfijei is :)
 
Bóklásztunk keresztül-kasul a városon, minél inkább eltévedünk annál jobb alapon, és ilyesmi gyöngyszemekre bukkantunk:
 
 
 
 
 
 
A káosz persze nem igazán az én műfajom, úgyhogy rendezett sétán is voltunk, természetesen Free Walking Touron. (tudtátok például, hogy a prágai zsidó temetőben egy kábé kertnyi területen 100 000 holttest található? vagy hogy a híres-hírhedt prágai asztronómiai óra a világ második legkiábrándítóbb turistalátványossága? - az első amúgy a Mona Lisa...) Ilyesmi történetekkel szórakoztatott minket idegenvezetőnk,
 Pavel
 Álnevén Helena :)

Az ő tanácsára ültünk be a Restaurace u Parlamentu nevű étterembe is, ami az egyik legjobbnak bizonyult a hosszúhétvége alatt, noha olyan vetélytársai voltak, mint a Výtopna Restaurace (a mókás söröző-étterem a modellvasúttal) és a Švejk étterem - bizony, semmi jót nem tagadtunk meg magunktól :) Kóstoltunk knédlit, nyulat, vaddisznót, hermelínt (a sajtot nem az állatot), szűretlen sört, vágott sört, utolsó este pedig még egy kis slivovicére is beneveztünk egy tündéri öreg bácsi bájos kis kocsmájában :) Legközelebb Budapesten találkozunk, akkor gulyásról, borról, pálinkáról és persze túró rudiról fog szólni a beszámoló!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése