2015. augusztus 1., szombat
2015. július 31., péntek
Antonius látogatóban
Markéta és Tom után az utolsó munkahetemre új vendégek érkeztek: először Antonius (őt ismerhetitek korábbi bejegyzésekből, a német tandem partnerem, akivel tavaly augusztusban Prágában statisztikáztunk :) ), majd egy nappal később a barátnője, Johanna is csatlakozott hozzánk. Jártunk a Borsban, ittunk fügepálinkát és fröccsöt a Szimplában (ahol amúgy virágárus lány helyett répaárus lány mászkált, be is neveztünk egy-egy szálra!), kávéztunk az Espresso Embassy-ben, fetrengtünk a Szabadság téren, megmásztuk a Gellért-hegyet, andalogtunk a Városligetben, ska koncerten jártunk a Kertemben, sőt még a Fragolába is eljutottunk fagyizni :) Szóval nem unatkoztunk, végül csak egy fotó elkattintására futotta:
Üdv a szuperhármastól a Szabadság térről
2015. július 25., szombat
2015. július 19., vasárnap
Balatonfüred
Mióta hazajöttem szorgosan edzek az Öbölátúszásra, ennek ürügyén a hétvégén az egész család leruccant Balatonfüredre. Persze a szurkolás mellett strandolás is fért a programba, kipróbáltuk mindkét nagy strandot (bár én csak a parton döglöttem), lángosoztunk, palacsintáztunk, szombat este pedig egy gyönyörű kilátással megáldott csárdában vacsoráztunk:
Kis csapatunk, Győzővel kiegészülve
Tökéletes villámfotó :)
Balázzsal még egy éjszakai futást is bevállaltunk biztos ami biztos, igaz csak az 5,6 km-es minitávot.
Még a rajt előtt, tele energiával
A mezőny verseny közben
Már látszik a cél
És ott jövök én is, pacsíííí
Kicsit homályosan, de beérve, Balázs 28, én 35 perc alatt!
A rajongótáborral ;)
Másnap bőségesen bereggeliztünk a hotelben, aztán Balázsék a strandra, mi pedig nevezni indultunk. Az I love Balaton Öbölátúszás idéntől bevezette a rövid távokat és a kötelező orvosi vizsgálatot is, így végül két órát álltam sorba mire megmérték a vérnyomásomat és kaptam időmérőt, de végre roboghattunk Tihany felé!
Pózolj bokachippel :)
Nézzétek, oda megyek!
Viszlát a túlparton!
És már szelem is a habokat!
1:53:16-tal később pedig már készülhetett is az újabb homályos célfotó :)
Megkönnyebbült "Megúsztam" pólóban pózolás - újabb pipa a bakancslistámon!!!
2015. július 12., vasárnap
2015. június 18., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




