2013. szeptember 28., szombat

Múzeumnap Frankfurtban

A hónap utolsó szombatja sok frankfurti múzeumba ingyenes belépést jelent, úgyhogy néminemű alvás után felkerekedtem művelődni. A szikrázó napsütés végül keresztülhúzta a számításaimat, és csak a Weltkulturen Museum kiállítására sikerült eljutni - amiért hál' Istennek nem fizettem, így csak az időmet vesztegettem, az euróimat nem...

Miután meggyőződtem róla hogy a világ különböző tájainak kalap- és tetoválásdivatja bizony nem nyűgöz le, inkább az időjárást élveztem, nagyot sétáltam a központban,
meglátogattam még egyszer a Tardis-t,
hamisítatlan helyi kisvendéglőben ebédeltem kolbászt és almabort,
sőt még Frankfurt legmagasabb kilátóhelyére, a MainTower tetejére is feljutottam. 

Kellemes kis nap volt, ráadásul a szomszédék gulyáspartijára is időben hazaértem, a múzeumok pedig várhatnak amíg beköszönt a tél :)

2013. szeptember 22., vasárnap

Queen Kings koncert

A couchsurfing egyik nagy előnye, hogy a helyi arcok mindig jobban tudják, hova érdemes menni - így jutottam el vasárnap délben a frankfurti déli pályaudvar fantáziadúsan Südbahnhof névre keresztelt lokáljába Queen Kings, azaz Queen tribute koncertre.
 Így mulatnak a németek - ücsörögve, eszegetve
 Még egy lánykérésnek is tanúi lehettünk a színpadon :)
 A banda a Love of my life-ot énekli az ifjú jegyeseknek
 Eleinte szkeptikus voltam, hogy hogy lehet Freddie nyomdokaiba lépni, 
de kifejezetten elégedett voltam az énekessel, őrült egy fazon, szuper hangulatot csinált
 Az Under Pressure-höz egy hölgy énekes is besegített (a többi dalnál csak vokálozott)
 A második felvonás alatt a többség meg is ebédelt, persze mi sem voltunk kivételek, én egy
Frankfurter Rippchner nevű cuccot kóstoltam, ami finom sertéssültnek bizonyult káposztával
A harmadik felvonásra már asztalon táncolás és pogó is volt: talán az elfogyasztott sör mennyisége érte el a kritikus határt, talán a számok lettek ütősebbek, a lényeg hogy nem sokáig maradt ülve bárki is, beleértve minket is, a nagy csápolásban több fénykép nem is készült már. Pedig a ráadás We will rock you és We are the champions számai alatti őrjöngés igen csak becsületére vált az átlagéletkorban jócskán negyven fölött lévő közönségnek így vasárnap délután 4 óra felé... Tanulság: ha visszatérnek februárban, nekem is ott lesz a helyem! :)

2013. szeptember 20., péntek

Születésnap Monster High módra

Janika ma töltötte be a kilencet, ekörül forog az életünk legalább már egy hete (sőt, szeptember elseje óta, amióta minden este át kellett húzni egy napot a naptárban lefekvés előtt): pakolunk, takarítunk, házat díszítünk, ajándékokat fogadunk, sütünk-főzünk. Reggel a kis szülinapos már 6-kor kukorékolt, mire én leértem reggelizni, az ajándékok nagy része ki volt bontva :) Az iskolába is vitt tortát, az osztálytársai énekeltek neki, nagy volt a boldogság, ránk viszont még csak most várt a java az átdolgozott nap után: 3-kor szülinapi zsúr kezdődött, Monster High hangulatban. Aki nem tudja ez mit jelent, ne keseredjen el, én sem hallottam róluk mielőtt Janikával találkoztam, itt lehet tájékozódni.

Szóval szörnysminkben, a házat feketébe-bársonyba öltöztetve, vérszínű itallal és étellel (málnaszörp és milánói makaróni), tortával, játékokkal, csillagszóróval vártuk és szórakoztattuk a lánycsapatot, egészen este 8-ig, amikor végre a gyerkőcök Frankfurtba, én pedig ágyba kerültem. Fényképes beszámoló jön:
 Az ünnepelt a tortájával és a barátnőivel
 Monster High Márti :)
 Nagy ajándékbontás
 Ötletes és finom :)
 Szoborjáték
 Vidám kis csapat
 Kézműveskedés - ékszertartó dobozt díszítettünk matricával
 Íme Jani remekműve!
 Fogócskázás, Janival az ölemben külön élmény
Egy kis szusszanás
Futááááás!!!
A kötelező csoportkép
Utolsó percek képről képre: 
Kukk - Jéééé, csillagszóró - Váááóóóóó, csillagszóró!!!! - Hű de fáradt vagyok...

2013. szeptember 18., szerda

Másodállás

Az au pair-kedés ugyan biztos megélhetést jelent, sajnos az olyan kalandjaimat, mint az előző hétvégi svájci kiruccanás nem fedezi, így pár szabad délelőttömet feláldozva másodállást vállaltam. Az utcánkban lakik egy magyar-német család, ahol a (német) apuka restaurátorként dolgozik, és épp egy közeli kisvárosban lakó gróf villájának a felturbózásával foglalatoskodik, immár két hete velem egyetemben. Nem állítom, hogy bármely egyetemen elsajátított készségemre szükség lenne itt, kivéve talán a pontosságot és kitartást, de a gróf és a titkárnője jó arc, a fizetés kifejezetten jó, és szuperül megtanulok polírozni :)
Az eddigi legnagyobb projekt ennek az órának a suvickolása,
 eddig olyan 10-11 munkaórám van benne, talán holnap már kész lesz :)
 Apróságok
 Mint egy múzeumban :)
Ezt a monstrumot csak takarítani kellett, persze miután kifestettük a szobát ahol áll...
Munkafolyamat: koszos, kosz, tiszta
Ma először jártam a padláson, és ezt a gyöngyszemet találtam:
 egy nyolcvan körüli gróf titkos cipőgyűjteménye :)

Néha már kellett az emeleten is segítenem, na az tényleg úgy fest mint egy múzeum! Hamarosan talán már ott is kész leszünk annyira, hogy elkezdjek kattintgatni, 1-2 hét és megmutatom :)

2013. szeptember 15., vasárnap

Verkehrshaus

Három egymást követő nap megúszni az esőt úgy fest nem svájci dolog, vasárnapra már az egész országban szakadó esőt jósoltak. Nem tudom hogy a helyiek ettől megijednek-e, de a magyar bevándorlók és az őket látogató magyarok biztosan, úgyhogy inkább fedett program után néztünk. A választás végül a Luzernben található Közlekedési Múzeumra esett, ahol házigazdáim ugyan már jártak, de belelkesedtek a viszontlátás gondolatától, főleg hogy új, időszakos kiállítást is ígért a honlap, mindenféle szállítmányozás témában. Tudom, szerintem is fura, de tényleg teljesen rápörögtek a témára :)

Végül nem is volt annyira pocsék idő, mint számítottunk rá, még a Vierwaldstättersee partján is tudtunk sétálni egy kicsit, mielőtt bevetettük magunkat a múzeumba.
Na jó, azért gyülekeztek a felhők
És a sirályok is :)

A múzeumban egész szép kis tömeg fogadott minket, sok játékhoz oda sem fértünk a gyerekektől, és bármennyire is terveztük, hogy jól félrepöcköljük őket, tettlegességre végül nem került sor. Azért nem kell félteni minket, szuper kis napunk kerekedett, és a pár órás napsütés-féleségnek köszönhetően még a szabadtéri kiállítóteret is bejártuk:
Minden rendben a mozdonnyal!
Egy falnyi tábla Győzővel
A gyerekek imádták a szállítmányozást :)
Hát még az útépítést!
Órákig folyt a munka rendületlenül (és nem éppen a munkavédelmi előírásoknak 
megfelelően, egy idő után nem is bírtuk nézni, hogy hova másznak fel a gyerekek, 
míg a szüleik oldalt teljes nyugalomban cseverésztek...)
 Icipici kerék - később ezen a járgányon piknikeztünk
 Győző is talált neki való játékot,
 Én pedig a targoncás tudományomat tökéletesítettem
 Koncentrálok
 Kihagyhatatlan fotólehetőség :)
 Táblával pózolni menő :)
Tökéletesen elkapott pillanat, Ágica épp azon aggodalmának adott hangot, 
milyen ciki lenne, ha Győző alá kerülne, és lőn
 Na jó, ha jobban odafigyelt, tényleg Győző süllyedt mélyebbre :)
Csoportkép Luzernben, egy hatalmas Svájc-légifelvételen csoszogva

Kipróbáltuk még a SwissAir business és first class lakosztályait is (hát nehéz lesz ezek után fapadosra szállni...), játszottunk légiirányítóst, meglepően izgalmas számítógépes játékot csomagszétosztásról, jártunk vámnál, sőt még törésteszten is voltunk - 10km/órás falnak csapódást szimuláltak, hát már ez sem épp móka és kacagás... Még mindig nem merítettük ki a lehetőségek tárházát, amikor vissza kellett indulnunk Zürichbe, hogy elérhessem a vonatomat. Az ég is csak akkor szakadt le, amikor már az autóban ültünk, a vonatút is sima volt, és éjfélre már az ágyikómban is voltam Hanauban, hogy a csudajó hétvégéről álmodhassak :)

2013. szeptember 14., szombat

Eggishorn

Svájcban az a szép, hogy vannak nagy hegyek, gyönyörű tavak, és itt-ott néhány gleccser is akad. És ha az ember lánya olyan szerencsés, hogy az időjárás kegyes hozzá, akkor ezek kombinációja, barátokkal és egy piros járgánnyal fűszerezve tökéletes napot eredményez :)

Szombaton tehát délnek vettük az irányt, és Wallis tartományba igyekeztünk csúcsokat bámulni, libegőzni és gleccsert nézni, képekben mesélem el mire jutottunk:
Kicsit fújt a szél az első pihenőnél
Kicsikocsi kilátással, Wallis határában
Pisilés és a nap első gleccsere: Rhonegletscher
Különleges színű tavacska a gleccser lábánál

Bár messzebbre igyekeztünk, Fiesch falucskában végül megijedtünk a gyülekező felhőtől/ködtől, és úgy döntöttünk, jobb ha mihamarabb fölmegyünk kilátni, amíg még van mit. Rásprinteltünk hát a libegőre, és megállás nélkül nyomultunk Eggishornra.
Fölfele, fölfele, lefele, lefele
Eleinte elkelt fönt Ágica télikabátja
Háttérben az Aletsch gleccser
Kőkupacok mindenütt
Gleccserpanoráma
Győző és Márti nagy bátran további felfedezőútra merészkedtek
 
Közben Ágica szépeket fényképezett
 Azért én sem voltam rest :)
 
Újabb kőkupacok visszafelé
És végre a nap is kisütött :)
Ágica pedig még egy szupertürkiz tavacskát is kiszúrt a gleccserben
Szépséges
Okosok
 Svájci idill
Felhőpamacsok itt-ott
 A Szikla meghódítása
 És a büszke pózolás :)
Házigazdáim
Kattintgatás festői háttérrel
Ez lett belőle :)
Gyors csoportkép lefelé indulás előtt
Ezúttal megálltunk a középső szinten
És szupercuki pálinkázóra bukkantunk :)
Búcsúkép a hazaútról

Akinek pedig még ez sem lenne elég, itt talál még több képet.