2013. június 4., kedd

Drottningholm Palace, Vasa Museet

Nagyon szerencsésen sikerült időzítenem a látogatásomat: éppen lemaradtam a június 1-i maraton miatti őrületről, és pont a fiatalabbik hercegnő esküvőjének reggelén léptem le, elkerülve még egy káoszos napot, sőt még egy nemzeti ünnep is esett a hétre, meg sok-sok napsütés, de gy pici hátulütője mégis akadt a dolognak: a már említett királyi esküvőt a királyi pár hivatalos rezidenciáján, Drottningholmban tartották, így a palota egész héten zárva volt a látogatók elől, és a hajóutak is szüneteltek, de legalább a parkba, a színházba és a kínai pavilonba bejutottam. A felhőknek és a hidegnek köszönhetően nagyon kevesen merészkedtek arra, a színházban még csak-csak volt rajtam kívül is valaki, de a parkban már tuti több volt a kacsa mint az ember, beleszámítva a lakodalmas sátor felállításán munkálkodókat, a kínai pavilonban pedig egyenesen saját idegenvezetőt kaptam :)
Azért gyönyörű a kastély kívülről is, no
A királyi színház
A Sárga Terem régen nememlékszemmelyik király reggeliző szobája volt, ma itt lehet pezsgőt szopogatni két felvonás között
Nagyon büszkék a korabeli tapétákra, Svédországban a színház épületében maradt fent a legtöbb eredeti (kézzel festett!) tapéta
És a lényeg: a színpad. Vagy 60 méter hosszú, pont annyi, mint a nézőtér - az építész odavolt a szimmetriáért, így nem csak a bal és jobb oldalt tervezte ugyanolyanra (ha kell, vakablakkal, vagy épp vakajtóval), a színházi árkot is szimmetriatengellyé tette
(Ottjártunkkor épp egy esti előadásra próbáltak, úgyhogy még egy operaáriát is volt szerencsénk meghallgatni :) )
Bolyongás a parkban
Kastély hátulnézetből - a fehér micsoda a kastély előtt a lakodalmas sátor :)
Török sátornak álcázott őrség
A Kínai Pavilon - amolyan kertiparti helyszín, ha az előkelőségnek már elege volt a palota a nyüzsgéséből, itt tarthattak privát összejövetelt (hogy ne hallgassa ki őket a cselédség se, az étkezőben pl. csengetésre feljön a terített asztal a pincéből a padlón át, még felszolgálók sem kellenek)
Mindent összehordtak, amit csak a távol-keleti kultúráról tudtak
Ezek talán még az épületnél is értékesebbek
Nyugalom keleti módra
Záróképnek pedig álljon itt a királyi virágcserép, ami engem 
kísértetiesen emlékeztet egy duzzogó majomra :)

Mivel kissé csalódott voltam a palotajárás után, gondoltam biztosra megyek, és a délutánt Stockholm egyik legjobb és legnépszerűbb múzeumában, a Vasa Museet-ban töltöttem. A múzeumot egy 1628-ban, az első útján (!) elsüllyedt hadihajónak szentelték, ami 333 évig feküdt a vízben, Stockholm partjainál, mire megtalálták. Hihetetlen jó állapotban maradt meg, és a szakértők hosszas munkájának köszönhetően 1990 óta a nagyközönség számára is elérhető. Rámenni persze nem lehet, de engem már a közelsége, és a története is elvarázsolt, igazi must see annak, aki Stockholmban jár!
Háttérben a Nemzeti Múzeum, előtérben a Vasa Múzeum
 (az, amelyikből kiállnak az árbócok :) )
Hajómonstrum az épületben
 Bájos részletekkel :)
Valamikor így nézett ki belülről,
És így kívülről
Modell vs. Eredeti
Egy régi festmény még az első útján is megörökítette
Végezetül egy édes kis kép a múzeum külső faláról, még télről

2013. június 3., hétfő

Day of the Walking Tours

Hűséges követőim bizonyára nem lepődnek meg, hogy Stockholm újrafelfedezését Free Walking Tour-ok segítségével kezdtem. Mivel ebből kettő is van (Óváros és Újváros), szépen beosztottam az egyiket délelőttre, a másikat délutánra, közben pedig még sziesztázni is tudtam, amire a hatalmas hőségben bizony szükség is volt.

Szóval Újvárostúra: láttunk piacot,
a Konserthuset épületét, ahol a Nobel-díjakat adják át,
az utcasarkot, ahol Olof Palme egykori miniszterelnököt meggyilkolták,
és még a fitness-termet is, ahol a svéd koronahercegnő, Viktória megismerkedett személyi edzőjével, azaz a leendő férjével :)
Az épület, ahol a Stockholm szindróma nevének eredetét adó 
túszejtés történt egy félresikerült bankrablás után

Az idegenvezetőnk még arra is vigyázott, hogy legalább egy kép készüljön mindenkiről a nyaralása során, úgyhogy összeálltunk szépen egy képpé, belemosolyogtunk a kamerába, és bizony igaza volt, ez lett az egyetlen kép a több százból, amin én is rajta vagyok :P
Ezen még látszik milyen szoknyás-bikinis jó időnk volt, ami abban a pillanatban változott meg, hogy visszaindultam a délutáni fordulóra, és 20 perccel később a metróból kiszállva már futva kellett menekülnöm a vihar elől. Nem tűnt túl optimálisnak az idő a sétálós idegenvezetéshez, úgyhogy befutottam a Nobel-múzeumba,
és pár óráig ki sem dugtam az orromat. Azért sajnálni nem kell, jó hely ez a múzeum, vannak mindenféle interaktív kütyük,
a plafonon futószalagon mennek a Nobel-díjasok,
van kiállítás Nobel életéről, a végrendeletéről,
sőt a kávézó székeinek alján még a Nobel-díjasok aláírásait is meg lehet csodálni :)
Persze megkerestem Kertész Imréét!

Mire mindent jól áttanulmányoztam, az eső is elállt, és bár hideg maradt utána, gondoltam csak megpróbálkozok az esti Walking Tour-ral. Az idegenvezető nem volt olyan jó, de összefutottam néhány emberkével a délelőtti turnusról, és nagyon jól szórakoztunk, arról nem is beszélve, milyen gyönyörűséges Stockholm óvárosa, a Gamla Stan. (az Óváros túrát februárban is próbáltuk már, bár akkor a hideg miatt félbehagytuk, így vegyesen jönnek a képek a két élményről.)
Stockholm legkisebb szobra, télen
Stockholm legcsúnyább szobra, nyáron

A túra nem pont a Gamla Stan-on kezdődik, először a parlament szigetét érintjük, és csak úgy sétálunk be az Óvárosba. A hídról persze jókat lehet fotózni:
Télen csodajó fényekkel
Nyáron cuki szívecskékkel, háttérben a városházával
(a két fotó amúgy a napnak pont ugyanabban az órájában készült...)
Szűk utcák télen,
Szépséges lámpákkal,
Tágas terek nyáron, napfénnyel :)
A főtér meg persze lenyűgöző télen-nyáron

2013. június 2., vasárnap

Stockholm Revisited

Februárban már jártam a svéd fővárosban egy hosszú hétvége erejéig, és annyira elvarázsolt, hogy tudtam, muszáj visszamennem. Úgy döntöttem hát, hogy egy kis északi kerülővel költözök haza, és megnézem Stockholmot gyönyörű napsütésben is :) A téli kalandokról nagyon minimális blogoltam itt, ezt most megpróbálom bepótolni, a következő néhány bejegyzés Then and Now (Akkor és Most) stílusban készül majd, reményeim szerint hamarosan...

Szóval vasárnap reggel érkeztem meg, és fáradtan az elmúlt hetek kalandjaitól, igyekeztem lazára venni az első napot. Ugyanannál a srácnál laktam, akinél múltkor Marionnal kanapészörföltünk, és miután isteni finom ananászos-banános-currys pizzával jól beebédeltünk, kisétáltunk a közeli tópartra napozni, beszélgetni.
Téli örömök
 Nyári kilátás
 Szuper hely sziesztázni
 Vagy épp romantikázni :)
Tükröződés

Get to know Latvia with Comenius!

Thanks to the Comenius project, I travelled to places I would have never travelled to...
 Rundāle Palace
 Bauska Castle
 Kuldīga
 Rīga
 Baltic sea
Karosta

... and a lot more (like Saldus, Cēsis, Jelgava, Ventspils, Pavilosta, Jūrkalne, Ēdole, etc.), but earlier it was too cold to wear only a T-shirt :P

I met amazing assistants from around Europe:
The ones who stayed till the end: Lúcia, Mümün and Hugo, and an extra friend, Anitra
(and we shouldn't forget about Ramona, David, Marion, Anne and Anna Laura)

I had a lot of fun with crazy Portugese people:
Especially with Lúcia :D

And ate a lot of Kārums:
Almost better than Túró Rudi! 

I promised a few months ago that I will dedicate a whole post to these amazing cottege cheese desserts, maybe I won't, but instead you can see how I ate my last Kārums: (thanks to Lúcia for the documentation :$ )