Biztos mindenkinek rémlik ez a vicces kis sport a téli olimpiákról, ahol emberek fura kövekkel és seprűvel játszanak a jégen, ha mégsem, majd a Wikipédia elmagyarázza. Mókás játék ez, egyszer már próbáltam Sheffieldben, úgyhogy amikor Zoliék felvetették az ötletet, lelkesen helyeseltem :) Nem szabad elsőre és csak a tévében látottak alapján ítélni, ha már játssza az ember, nagyon izgalmas, és egyáltalán nem könnyű!
Csatlakoztak hozzánk Zoliék barátai is, Katrína és Vanida, akikkel már a múltkori bergeni látogatásom során is találkoztam, így heten vágtunk neki a nagy kalandnak. A jégcsarnokban kaptunk seprűt és új talpakat a cipőinkre, az egyikre csúszósat, a másikra tapadósat, hogy rendesen tudjunk rugaszkodni, siklani, mikor mit kell. Mivel majdnem mindenki kezdő volt, egy kis bevezető tréninggel indítottunk, megtanultunk mozogni a jégen, szabályosan csúsztatni a köveket, és ügyesen söprögetni :)
Aztán kezdődhetett is a küzdelem, Ágica-Iló-Márti versus Vanida-Katrína-Zoli-Győző! Ami engem illet, a két óra csak úgy elröpült, és még az sem érdekelt, hogy végül 4-3-ra kikaptunk, főleg hogy az utolsó menetben 2 pontot is szereztünk! (természetesen az én utolsó győztes lökésemmel :))
Zolival nagyon hozzáértő módon vizslatjuk a távolban zajló eseményeket
És ha már annyira ráérünk, pózolunk egy kicsit :)
Zoli még mindig csak bámészkodik, és próbál engem zavarni, de megállíthatatlan vagyok :)
Ahogy pár perccel később Zoli is az volt, négy ember is az ő köve körül tüsténkedik!
Itt már Ágica koncentrál
És persze Iló is komolyan veszi a játékot, mi már csak ilyen csapat vagyunk :)
Na jó, a háttérben ment egy kis lövöldözés is...
Az elmaradhatatlan csoportkép
A mi csapatunknak még kabalája is volt, Zsebibaba személyében :)