2018. április 19., csütörtök

Canberra Road Trip - Kosciuszko Day One


Reggel még egyszer lecsekkoltam a tavat és irány a fő cél, a Kosciuszko Nemzeti Park! Röpke másfél órányira volt Thredbo, ahonnan a kinézett túrák indulnak, no itt már láttam kengurut, igaz csak egyet, és az se ugrott ki elém az útra, csak farkasszemet néztünk. Pedig most aztán nem számítottam rá, tekintve hogy hegyi szerpentinen tekeregtem, fák és fák és sűrű erdő mindenhol – igazán gyönyörű volt, de fotó nem készült, mert hát vezettem.
Kivéve ezt, de ehhez is külön meg kellett állni egy pihenőhelyen
 
És nagyon koncentráltam, meg még korán volt, és a madár se járt arra – másfél óra alatt se én nem értem utol senkit, se engem nem értek utol, és szemből is jó ha tucatnyi jármű jött, de ebbe már a motorosokat is beleszámoltam.

Megérkeztem hát épségben, még parkolót is találtam ügyesen, vettem parkbelépőt, és megtudtam hogy délutánra vihart jósolnak, lehet a felvonókat is le kell majd zárni. No villámgyorsan újraterveztem és a Kosciuszko csúcs helyett csak rövidebb túrákat vállaltam be, úgy válogatva össze őket, hogy összefűzhetőek legyenek, de eső esetén gyorsan vissza lehessen térni a faluba. A vihar végül elmaradt, és pillanatokra még a felhő is felszakadozott - nagyon jó kis sétálás kerekedett a kalandból.
A világoskék Merritts Nature Track-en kezdtem – ez volt a legmeredekebb de cserébe tele volt patakokkal, imádtam!
Aztán átváltottam a magenta Meadows Nature Track-re, ez kicsit uncsi volt de legalább nem tartott sokáig. A képeken talán látszik amúgy, hogy ez bizony nem csak gyalogos útvonal: Thredbo igazi mountain bike paradicsom, jócskán több a biciklis mint a túrázó. Ami nekem tökéletesen megfelelt, csak a kereszteződéseknél kellett jól szétnézni.
Az utolsó szakaszra, a Golf Course Loop-ra már jól összegyűltek a felhők, de azért uzsonnáztam egy jót a patakparton mielőtt továbbindultam volna:
Mennem is kellett lassan, az időjárás miatt feladtam ugyanis vadkempingezési terveimet és a következő kemping a szomszéd faluban, Jindabyne-ben volt, vagy félórányira, bőven sötétedés előtt oda akartam érni.

Sikerült is, és még egy hosszabb tóparti séta is belefért:
 Tükröződős
 Színes tükröződős
 Várjatok meg!!!
 Pici magányos pötty
 Tömörülés
Naplemente után szaunáztam egyet (ezt a luxuskempinget!) és eltettem magam holnapra.

(éjszaka azért fölkeltem pisilni és alig tudtam visszaaludni, csudaszép Tejutat lehetett látni, addig néztem míg le nem ragadt a szemem úgy álltamban, no akkor mentem csak vissza szunnyadni)

2018. április 18., szerda

Canberra Road Trip - On the road


Vége az első negyedévnek, kalandra fel! Kedd reggel 7-kor indultam, terveknek megfelelően, jól megpakolt Mazdával, teletankkal, szemerkélő esőben, Canberra felé, egyedül.

Hál' istennek egyedül, mert azért én szép rendszeresen beiktattam pisiszüneteket, legalább nem reklamált senki :) Aztán az első komolyabb megálló: Tooleybuc, már a Viktória-Új-Dél-Wales határ túloldalán, azaz két államnyira vagyok otthonról! 
Sétáltam egyet a Murray folyó partján – ez visszatérő motívum lesz az út során, ennyi vízre én sem számítottam útközben, mégiscsak Ausztrália jó száraz szárazföldjén vágtam én keresztül.
Billabong Creek- ennek főleg a neve tetszett :)

Indulástól számított 655 km-re és 113 zeneszámnyira, Deniliguin-ben töltöttem az éjszakát, egy nyugis kis kempingben, egyedüli sátorozóként! És igen, nagyon hideg van éjszaka, sapkában aludtam :) 
De reggelre nem voltam ám egyedül, vagy két tucatnyi kenguru nézte gyanús szemekkel ahogy kikászálódtam a sátorból.

Tartottam tőle amúgy, hogy majd kell a kengurukat kerülgetni vezetés közben – na jó, nem kerülgetni, de több száz kilométer alatt bőven esélyes volt hogy egy elém kolbászol… Kengurut végül nem, de kéknyelvű gyíkot és még egy teknősbékát is láttam az úton, utóbbi fogalmam sincs hogy került oda, de annak rendje s módja szerint két kerék közé vettem és életben hagytam :)
Reggeli tóparton, aztán egy nagyobb szusszanás Howlong-ban (nem ez volt ám az egyetlen vicces nevű település, keresztül autóztam Goodnight-on is), ahol van világhíres múzeum is, de bemenni nem mertem,
mert ilyen fenevadak őrizték…
A folyópart viszont nagyon klassz volt, vagy
fél óráig lestem ahogy a túlparton tehenek isznak
Az első kitérő, amihez tényleg vagy 10 kilométerre le kellett térni egy víztározóhoz és gáthoz vezetett, a Hume Dam-hez, ami amúgy Adelaide vízellátásáért is felelős (részben), potom 2000 kilométernyi folyókanyargásnyira a várostól…
 Túloldalra tartva
 Visszanézve
 Próbáltam szelfizni, csak a zoomról feledkeztem meg...
Szárítkozó kormorán

Ez a Hume tó amúgy hatalmas (és mesterséges), a java részéből halott fák állnak ki, mint a Gyilkos-tóból, de nem lehet igazán jól lefényképezni mert szinte mindenhol magántulajdonban lévő farmok veszik körül…
Bepróbálkoztam Tallangatta városkában is, de végül csak jegeskávézás lett belőle… Viszont megtaláltam hol volt a falu eredetileg, a duzzasztás előtt (kábé 1950-es évek) ugyanis az egész települést fentebb pakolták, csak szárazabb időkben kilátszanak az eredeti utcák és némi megmaradt épületek is…

Következőnek már az aznapi szállásnál álltam meg, Khancoban-ban, ahol szintén van tó, el is zarándokoltam:
keresztül a fahéj illatú kis erdősávon (tényleg teljesen fahéjas tejbegríz illat volt),
patakokon át,
el a tehenek/bikák legelői mellett (nem kicsik ezek a fenevadak), 
 pletykapartit megzavarva,
és végül a tóparton uzsonnáztam, megvárva a naplementét (ami itt szomorúan korán van, 5-kor eltűnt a Nap a hegyecske mögött).
Aztán másik irányból is kerültem egyet, kattintottam egy képet és hazamenekültem a csípős hideg elől.
A sátram a Szivárvány utcán van amúgy, tiszta idill. Jó éjt!

ui: ezt nem fogjátok elhinni, de a kemping amúgy azzal reklámozza magát, hogy itt lehet hóláncot kölcsönözni. Hóláncot. HÓLÁNCOT. Mik vannak…

2017. október 7., szombat

Alligator Gorge

A foci- és a krikettszezon között egész pontosan egy szabad szombat van, amit Hunter ráadásul az anyjával töltött, úgyhogy mi leléptünk a Mount Remarkable Nemzeti Parkba túrázni és kempingezni :)
Útközben átutaztunk Laurán, miután Laurával és Lawry-val (kollegákkal) vacsoráztunk 
előző este a szuperklassz pizzázóban az utcájukban - muszáj volt megállni szelfizni!
A nemzeti parkba érve a legnépszerűbb útvonalat, 
az Alligator Gorge Ring Hike-t választottuk (a piros színűt)
 Az elején még nagyon lelkesek voltunk
 Aztán megláttuk a lépcsőket... Mindössze pár százat...
Csak leértünk a völgybe
 Kiszáradt patakmederben vezetett az út
Néhol leszakadt sziklákon át
 The Terraces - anno a tenger formálta ezeket a lapos izéket
 Vagy másfél órát caplattunk ilyen unalmas szervízúton...
 Egyedül a kilátás kárpótolt valamennyire
 Aztán végre megint érdekesebb részre értünk
Ahol még pocsolyákra is bukkantunk
 The Narrows
 Ez a szakasz nagyon tetszett, és a lépcsőzés előtt még bőven volt energiánk mosolyogni
 És romantikázni :)
Búcsúzóul pedig még egy rock wallaby (sziklás ugrálós) is felbukkant