A keddet szuvenírvásárlással és búcsúsétával töltöttem, aztán este beugrottunk Alison szüleihez elhozni az apukája négykerékmeghajtású szuperkocsiját, ahol Alison körbe is vezetett - a túra felért egy kastélylátogatással, eszméletlen milyen palotában laknak!!! Nem is csoda hogy régebben még esküvőket is rendeztek itt! Szóval elhoztuk a járgányt, megejtettük a búcsúvacsit a BBQ City-ben (ahova Alison az első estén vitt), megbotránkoztunk a Melbourne-ből érkező híreken (Alisonék egyik alkalmazottja (mint később kiderült csalási szándékkal megrendezett) öngyilkossággal kísérletezett a gyár parkolójában), és hajnalban már ágyba is kerültünk.
Másnap nem meglepő módon kevésbé kipihenve ébredtünk, délelőttre csak eldőlt hogy Alisonnak nem kell Melbourne-be repülnie, így elindulhattunk a Kenguru Szigetre! Bár a következő három napban személyi asszisztenst játszottam, ahol csak akadt térerő...
A szigetre Cape Jervis-en keresztül vezet az út, odáig szépen leautókáztunk, egy idő után a tengerparton kanyarogva, többek között a Pine Road-on:
Ritka látvány a tűlevelű Ausztráliában, de nem csúnya
A kikötő és a kompút nem volt kifejezetten látványos,
de az érkezési oldal, Penneshaw városa annál inkább :)
Vivonne Bay-ben foglaltunk szállást, a déli part egy pöttömnyi, igaziból egy benzinkútból, egy kisboltból és egy kempingből álló településén, először ezt kellett elfoglalnunk (a szállást amúgy a várakozásokkal ellentétben már első látásra megszerettük, pihepuha ágyak, tiszta fürdőszoba, hatalmas társalgó és terasz, és persze ide is szabad bejárásuk van a kenguruknak!).
Odakanyargunk
Lustálkodni természetesen nem volt időnk, gyorsan lecuccoltunk és már robogtunk is tovább a Fókaöbölbe (Seal Bay), mint a neve is jelzi, fókákat nézni.
Úton a kilátóhoz
Azok az apró barna izék a víz közelében a fókák
Ott már látszik a közelebbi platform
Egy-kettő alattunk is napozott
Mi persze beneveztünk egy idegenvezetésre!
Visszanézve hol jártunk az előbb
Aki szemfüles, észrevehet egy árnyékban hűsölő példányt a kilátó alatt
No most már kivehetőek :)
Ilyen közel merészkedhettünk hozzájuk!
Tipikus viselkedésmintákat is láttunk, például csetepatét,
teljes punnyadást,
erőfitogtatást,
és udvarlást :D
Hazafelé megálltunk a Little Sahara nevű homokdűnénél, amit én nagy lelkesen meg is másztam, mégse lát minden nap az ember sivatagféleséget...
Mint már említettem, egy mikroszkopikus kis helyen laktunk, így vacsorázni a legközelebbi (értsd, 30 kilométerre lévő) pub-ba mentünk, Parndanaba.
Már erősen lemenőben volt a Nap, sietni kellett hazafelé, mert ilyenkor élénkülnek fel igazán az állatok, és főleg a kisebb utakra gondolkodás nélkül kirohannak, kész életveszély sötétben vezetni. Négy szemünk az úton, 20 km/h maxsebesség, de jutalma is lett az óvatosságnak:
(ami általában erőszakba megy át, de ennek nem voltunk tanúi...)
Hazafelé megálltunk a Little Sahara nevű homokdűnénél, amit én nagy lelkesen meg is másztam, mégse lát minden nap az ember sivatagféleséget...
Szélfútta csíkok
Sandboard nyomok
És a lábnyomaim :)
Mint már említettem, egy mikroszkopikus kis helyen laktunk, így vacsorázni a legközelebbi (értsd, 30 kilométerre lévő) pub-ba mentünk, Parndanaba.
Ez a palacsintaszerű előétel állítólag helyi specialitás, a neve asszem KI Haloumi
Fish and chips a sziget híres halából, a KI Whiting-ból
Már erősen lemenőben volt a Nap, sietni kellett hazafelé, mert ilyenkor élénkülnek fel igazán az állatok, és főleg a kisebb utakra gondolkodás nélkül kirohannak, kész életveszély sötétben vezetni. Négy szemünk az úton, 20 km/h maxsebesség, de jutalma is lett az óvatosságnak:
Láttunk hangyászsünit!!!
Sőt, egy másodikat is!
Aztán a kocsiból még egy harmadikat is, bár róla már nem készült fotó... Hazaérve örömmel láttuk, hogy még nincs koromsötét, és az a hír járta, hogy ilyenkor itt is látni hazatérő pingvineket a parton, a strandra igyekeztünk hát. Egy idő után persze az orrunkig se láttunk, és rendes lámpa helyett is csak egy mobil volt nálunk, arról nem is beszélve, hogy bár lelkiismeretesen követtük a kék nyilakat, az út egyre csak szűkebb lett, a tenger pedig még mindig a távolban morajlott... Amikor pedig egyre gyakrabban hallottunk mindenféle állatot mocorogni a fák között, végül is szégyen szemre feladtuk és visszasiettünk. Másfél óránkba került a kiruccanás, de semmi bajunk nem lett :) Nagy szerencsénket megünneplendő az este hátralevő részét a biztonságos teraszon töltöttük borozgatva, majd ágyba bújtunk, és fáradtság ide vagy oda, még pár órát sutymorogtunk :)
