2015. január 11., vasárnap

Hartley's Crocodile Farm

Vasárnap reggel könnyes búcsút vettünk egymástól; Ágica és Győző tovább indultak Melbourne felé, nekem maradt még két napom Cairnsben. Bár egy kis pihenés is időszerű lett volna, azért nem terveztem elvesztegetni az időt teljesen, a napot inkább egy menő közeli állatkertben, a Hartley's Crocodile Farmon töltöttem.

Mint a nevében is benne van, leginkább krokodilokra specializálódtak, van külön tenyészfarm-részlegük is, de kenguruk, koalák és papagájok is laknak itt (az egész sztori amúgy úgy kezdődött, hogy egy teaház tulajdonosa meglátott egy eladó krokodilról szóló hirdetést a helyi újságban, és gondolta jól jön majd a kicsike elszórakoztatni a vendégeit, amíg azok a rendelésükre várnak. Így került hozzá Charlie, aki végül 65 évig szolgálta, és úgy belopta magát a szívébe, hogy megalapította a farmot, ezen csodás lények védelmére).

Valamiből persze meg kell élniük, a tenyészfarm közel sem csak szaporításra és ezáltal a faj fenntartására szolgál, itt bizony a húsukért és a bőrükért nevelgetik őket, ezzel legalább az illegális vadászatot visszaszorítva.
Furán néz ki ennyi krokodil egymás hegyén-hátán, de ők szemmel láthatóan jól vannak, és a kiválasztott példányt az sem zavarta, hogy vagy húszan megsimogattuk egymás után.

Az igazán menőség persze az etetés, főleg amikor a kiemelkedés mellett egy jó kis állkapocs-csattantást is sikerül kiprovokálni.
Az abszolút sztár, a legnagyobb hím, Spartacus volt
A krokodilok amúgy nem esznek sokat, egy csirke egy hétig is elég nekik - hiába, a napon sütkérezés nem igényel túl sok energiát...

Az édesvízieket már sokkal bátrabban etették a gondozók - kisebbek is voltak jócskán, ráadásul egy darab regisztrált támadás sem történt még soha.

Ezután kicsit természetesebb környezetükben is találkozhattam velük, hajókázni indultunk ugyanis a csatornákon.
A kapitány is próbálkozott az etetéssel, több-kevesebb sikerrel, de legalább néhány madarat megismerhettünk.

Ebédszünet után még egy állatsimogatóba is belebotlottam - itt persze nem kecskét és birkát, hanem teknőst, kígyót és
kéknyelvű gyíkot lehetett simogatni, sőt az utóbbit kézbe is vehettem!

Ezen felbuzdulva úgy gondoltam, a Snake Show pont nekem való lesz, és tényleg tetszett! Egy hüllőmániás fiatalember tartotta, látszott hogy imádja őket,
csak úgy tekergette egyik mérgeskígyót a másik után! Egyszer még közönség-segítséget is kért,
azt hiszem a leányzó itt bánta meg hogy vállalkozott :)

Röpke negyed órával később az Amfiteátrum már a Crocodile Attack Show helyszíne volt, ahol két vakmerő gondozó etetett és provokált egy megtermett hím példányt.
Itt éppen körbeforog a krokodil, ha jobban megnézitek, a hasa van fölfelé 
Hát, nem a legbiztonságosabb munka a világon :)

És kérem még mindig nem volt vége a napnak! Mikor még a többiekkel autókáztunk, lépten-nyomon Vigyázz, kazuár! táblákba botlottunk, de kazuárt sose láttunk. (Ezek amolyan struccméretű madarak, repülni ugyan nem tudnak, de ha begurulnak és két lábukat előre kinyújtva neked ugranak, garantált a nyolc napon túl gyógyuló sérülés...) Szigorúan védett faj, mára nagyon kevesen maradtak, pedig az esőerdő életében nélkülözhetetlenek: vannak olyan növények, melyek csak úgy tudnak szaporodni, ha a magjuk átmegy a kazuár emésztőrendszerén.
Szóval táblával meg okossággal tele van minden, itt hajts óvatosan, ezt tedd ha találkozol egy kazuárral, de úgy fest krokodilfarmra kellett mennem hogy élőben is láthassak, sőt etethessek egyet!

A legnagyobb cukiság pedig a nap végére maradt:
lehetett koalát simogatni :)

2015. január 10., szombat

Korallzátonytúra

Harmadszor is (de remélhetőleg utoljára!) más tollával ékeskedek: 

Cairns többek között azért szerepelt a menetrendben, mert innen viszonylag könnyen meg lehet közelíteni a Nagy-korallzátonyt. Ha már egyszer elmásztunk Ausztráliáig, ennek a megtekintése igazán nem maradhatott ki :) Kicsit aggódtunk előtte, hogy nulla snorkel (csak szemüveg, pipa és békaláb) illetve búvártapasztalat (előbbiek plusz oxigénpalack, satöbbi) nélkül nem lesz teljes az élmény, de úgy tapasztaltuk, ha valaki jól tud úszni, ez a snorkelezés elég hamar elsajátítható. Csak a sós vizet kell időnként kitakarítani a szemedből, ha nem zár jól a maszk – nagyon jól lehet taposásra gyúrni, elment a dolog vízilabdaedzésnek is :)

A Nagy-korallzátony minden tekintetben megfelel a nevének, óriási, viszont nem egybefüggő (ahogy én valahogy távolról belegondolva, alaposabb utánanézés nélkül ezt képzeltem), hanem rengeteg kisebb-nagyobb zátonyból áll. Cairns környékén rengeteg helyre szerveznek túrákat, nagyjából hasonló árkategóriában, hasonló kínálattal. Hosszas elemzésnek vetettük alá még ősszel a kérdést, hogy melyiket vállaljuk be, Márti háromoldalas, összehasonlító jegyzetet készített, Majom ügynök szerzett nekünk gyakorlott búvár ismerőst, akit zargathattunk a kérdéseinkkel, Bagollyal még azon is elmélkedtünk, hogy érdemes lenne megtanulni búvárkodni – ez most kimaradt, de majd legközelebb. :) A nagy megfontolásból meg szervezésből egyébként végül az lett, hogy mire Cairnsbe értünk, már az időjárástól tettük függővé a dolgot és végül előző nap megkérdeztük a szálláshelyünket, hogy ők mit ajánlanának… Így kerültünk végül az Ocean Spirit fedélzetére. A nap úti célja a Michaelmas Cay volt, egy kisebb homokpad a Michaelmas Reefen, mely egyben madárrezervátum is, így csak egy kis részén lehet homokban heverni két korallnézegetősdi között, a többin eszméletlen hangerővel csivitelnek az őslakosok.
Michaelmas Cay

A pici kék folt, (a piros léggömb alatt) a homokpad, a többi zátony

Cairnstől 60-70 km hajóval

És valahol a Nagy-korallzátony
(világoskék pöttyök a part mentén) közepe táján található

Google Earth-ön jobban látszik, a korallzátonyról ugyanis kerültek fel műholdképek, a tengerfelszínről nem.
A Nagy-korallzátony a sötétkék csík,
 Queensland partjai mellett húzódik végig

Tengeri reggel

Az Ocean Spirit katamarán, a középső részen rácsos,
 remekül fröcsköl felfelé a víz, ha nagyobbak a hullámok
 

Utóbbi kapcsán már előre felszerelkeztünk seasickness (tengeribetegség elleni) tablettákkal és alkalmaztuk is őket – útközben nem is jött rosszul, volt olyan, hogy ha kiálltunk a fenti korláthoz (erősen kapaszkodva), akkor 4-5 métert repültünk fel-le a hajó orrával együtt, ahogy zúztunk a hullámokon. Élmény volt, meg minden, különösen ha felcsapott a víz és hirtelen tetőtől talpig vizesek lettünk – többek között ezért sem készült fotó. Meg kellett mindkét kezünk a kapaszkodáshoz.

(ez persze csak Ágicára igaz, én bátran kattingattam :P)
Szuperszelfi

 Hármasban is
 
És az elmaradhatatlan titanicozás :)

Ha jó a szél, vitorlázni is lehet,
 de nem volt ekkora szerencsénk
 

Odaúton egyébként tartottak egy rövid előadást a felszerelésről, a nap programjairól és arról, hogy kikkel találkozhatunk majd a víz alatt.
Michaelmas Cay

Első program – haletetés

Persze a sirályokat is sikerült odacsalogatni 

A zátonnyal első körben egy semi-submersible boatban avagy félig alámerülő hajóban ülve találkoztunk, ennek a teteje a víz felett van, de szinte ék alakú, alul középen keskeny padok vannak és az oldalsó, ferde ablakokon keresztül lehet bámulni a víz alatti tájat.
Körülbelül így

Kék csodavilág

Itt talán még a csíkos halakat is könnyű meglátni

Korallok tömkelege

Terep

Közelkép

Spagettikorallok, melyek a vízzel együtt,
 szélfútta mezőként hullámoznak
 

A féligtengeralattjáró után beöltöztünk a füligruhákba – elsősorban a napégés elkerülése végett. Ha valaki olyan borzasztóan fehér bőrű, mint én, érdemes naptejet is vinni ezzel együtt és minden alkalommal, ha kijön a vízből, bekenni az arcát (esetleg felvenni egy burkát, de az épp nem volt nálunk). Szóval az a tapasztalat, hogy a trópusi nap nagyon süt, van olyan, hogy a strandoláshoz ajánlott kétóránkénti kenekedés sem elegendő. Marad továbbra is az az alapelvem, hogy 11 és délután 3 között lehetőleg ki sem dugom az orrom a napra… Evvan, már Ulurunál is masszív, vörös melegkiütésekkel fejeztem be a túrát – nem jelentkeznék Bear Gryllshez útitársnak.
Úton a kiscsónakban a homokpad felé

Tömeg van :)

A terep

A szomszédok

Sejthetitek, éktelen csivitelés volt végig 

Körülbelül húsz percet-fél órát tudtunk egyszerre a vízben tölteni, lebegtünk hason, bámultuk a tenger alján a csodavilágot. A snorekelezést viszonylag hamar elsajátítottuk – engem meglepett, hogy mennyire gyorsan lehet haladni békatalpakkal úszva. Viszont azt is megtapasztaltam, hogy ezek a kölcsönszemüvegek egyáltalán nem triviális, hogy jól zárnának, nagyon sokat kellett igazgatnom, mert állandóan befolyt a víz és hát sós vízzel folyamatosan öblögetni a szemeimet meg az orromat nem túl kellemes dolog. Még a légzéssel volt a legkisebb bajom, de a snorkelpipa sem volt tökéletes, szóval egy idő után segítséget kértem az ügyeletes túravezetőtől. Lecke: ha ilyesmire vetemedtek, próbáljátok ki lehetőleg a pipát és a szemüveget vízben amilyen hamar csak lehet, hogy ne ezzel kelljen szenvedni, miközben már a korallok felett úszkál az ember. Ja és még egy apróság, ha valakinek hosszú a haja, lehet, hogy érdemes egy csősálat vagy valamit a fejére húzni, ugyanis ezeket a lycra füligruhákat nem úgy tervezik, hogy a fejed mögött még egy kontyszerűség is elférjen a kapucniban… Hmm, lehet, hogy most fedeztem fel egy eddig kiaknázatlan piacot?
Kilátás a homokpadról – balra, messzebb az Ocean Spirit, 
előtérben a közlekedőcsónak

Lebegés két koralltúra között

 Helló!

 Minden rendben :)

Egy kis madárfotózás is belefért

A fiókák nemrég bújhattak ki a tojásból

Kalapok és törölközők

A nagyobb gombócok kókuszdiók és nem tojások,
 azért dinoszauruszok nincsenek a szigeten :)

Hazafelé

Visszanézve még látszik a Michaelmas Cay, sárga csík formájában

Találtam egy hajózási térképet is az egyik falon – még mindig
 jobban érthető, mint azok, amikkel a pilóták dolgoznak :)

Jól lefáradva sétálunk hazafelé, már a parton Cairnsben 

Este beneveztünk egy közös vacsorára egy magyar párral, akikkel előző este futottunk össze a szállásunkon – véletlenül éppen mellénk ültek le és mesélték el lelkesen az aznapi lánykérés részleteit skype-on a családjuknak. Jankának és Zolinak ezúton is gratulálunk, meg köszönjük a kellemes társaságot :)
A Lagoon este – fürdeni már nem lehet benne ilyenkor

De jól néz ki :)

Jó éjszakát!