2014. március 23., vasárnap

Frankfurt Martinával

A vendégfogadásban az a jó, hogy az ember kicsit kibillen a hétköznapokból, és más szemszögből látja a világot. Már pár hete Offenbachban lakom és a grófnál dolgozok, aminek részeként például én készítem a reggelit, teát főzök, megterítek a reggelizőszalonban, majd mindent leszedek, elpakolok, elmosogatok. Több tucatszor megtettem már, a gyönyörű porcelán- és ezüstkészlet nem idegen számomra, de én magam mindig a konyhában reggelizek, és ikeás csészéből iszom a kávét. Hát most Martinával kitettünk magunkért, és úri módon megreggeliztünk :)
 

Aztán Frankfurt felé vettük az irányt, hogy a Fotómúzeumban töltsünk pár kellemes órát. A múzeumnak elvileg 2012 őszén kellett volna megnyílnia, azt hiszem már sejtitek, hogy ez mind a mai napig nem történt meg, amit mi csak a helyszínre érve realizáltunk, miután egész egyszerűen nem találtuk az épületet. Egy közeli antikváriumban mondták, hogy talán májusban már megnyílik. Szerencsére a központban voltunk, így a Modern Művészetek Múzeumában leraktuk a csomagokat, és bepótoltuk a városnézésből, ami kimaradt.
Frankfurt Dóm
Dóm Martinával
Mainhattan
A hétvége hivatalos fotója
Kihagyhatatlan lakatok
Street art
Városháza a Römeren
Martina szerelemre bukkant :)

És ha már úgyis a múzeumban jártunk, megnéztük az aktuális kiállítást, azaz hogy hogyan inspirált Dante Isteni színjátéka afrikai művészeket. Megjártuk hát a Mennyet, a Purgatóriumot és a Poklot, és bár a kiállított művek jó részét nem értettem, vagy egyszerűen csak zavarba hoztak, sikerült néhány gyöngyszemre bukkannunk, amikért abszolút megérte a látogatás! Első nagy kedvenc:
 Ghada Amer, The Blue Bra Girls
 Zoom
 Zoomzoom
Márti darabokban tükröződik
Fotók. Erőteljesen
A nagy kedvenc: 99 series Aida Muluneh-től
Az abszolút kedvenc kép
(a kiállításról kifelé jöttem csak rá, hogy ez a kép a hivatalos poszterkép is egyben,
úgy fest jó ízlésem van :) azóta egy kicsi példány a szobám falát díszíti)
Intentions - az interaktív remekmű
Bár a kiállítás még csak 4 napja nyílt, máris láttunk egy Magyarország és egy Szeretlek feliratot, Martina inkább mindenkihez akart szólni, így angolul írt: Life is beautiful anyway
Búcsúzóul pedig a legjobb felirat - a pq formula életeket ment!!! :)

2014. március 22., szombat

Chorworkshop

A hétvégén végre elérkezett az idő, és megérkezett az első vendégem, Martina :) Miután fölvettük a reptéren és röpke autós városnézésre vittük, 
majd lefotózkodtunk a kedvenc szobraimmal az Operaház közelében, megpróbáltuk teljesíteni az egyetlen kérését: normális, kiadós ebédet találni - szegénykém nincs nagy véleménnyel a holland konyháról... Azt hiszem az első akadályt sikeresen vettük, íme a boldog Martina a sörével:

Jóllakva, chai lattéval fölszerelkezve indultunk a nap nagy programjára, az egyik kórusvezetőm által szervezett Spanyol és Latinamerikai Kórusworkshopra.
Persze elkéstünk, de még így is maradt vagy négy és fél óránk énekelni, amit nagy örömömre Martina is az alt szólamban művelt, így jó pár év kihagyás után végre megint együtt énekelhettünk!!!
 A felvételre még kórusalakzatba is rendeződtünk
És persze végigdumáltuk az egész programot, ránk is szóltak páran, a német középkorú hölgyek néha túl komolyan veszik magukat :P És hogy milyen jó darabokat tanultunk!
La Nanita Nana - egy csodaszép karácsonyi dal legszebb részlete

A finom sütiről és kávéról a szünetben nem is beszélve! No és hogy milyen helyes a kórusvezetőm, Sergio fia (egyből kiszúrtuk Martinával, ahogy azt is, a srác tuti nem német, és igazunk volt, argentín), aki (amúgy rémesen gyengén) fotózott, és az esemény végén argentín péksütiféleségeket és bort kínált (sajnos a barátnője társaságában...)

Röviden: szenzációsan jól szórakoztunk, és hazaérve az élményektől felvillanyozva hajnalig boroztunk és pletykáltunk :)

2014. március 6., csütörtök

Janika aranyköpései

Jani sajnos a fogyatékossága miatt valószínűleg sosem fog tudni beszélni, de a modern technika csodájának köszönhetően mégis tud kommunikálni: egy Talker nevű szupercomputerrel, amit a tekintetével irányít. Hogy a logopédusa még inkább tudja segíteni a fejlődésben, egy ideig írnunk kellett, mit is mond pontosan, hogyan használja a kis ikonokat, szimbólumokat, milyen hibákat vét, ecetera, ecetera. Ebből következik most egy random minta:
 
 
 
 
 
 
 A karácsonyi szünetben levelet írt a tánctanárának, Christina-nak
És persze nekem is :)
Az utolsó délután, amit még náluk töltöttem, és ami kissé viharos búcsúzással zárult, még ezt írta nekem a kis drága: Ich möchte ich liebe dich bitte ein Jahr…

2014. március 4., kedd

Gospelchorfasching

A karneváli hétvége utolsó felvonásaként kedd este a szokásos gospelkórus-próbánkat a farsang jegyében töltöttük, és a böjt előtt még mulattunk és ettünk-ittunk egy nagyot. Persze jó német szokás szerint mindenki beöltözött, és az éneklés végeztével előkerült a terülj-terülj asztalkám és a pezsgősüvegek is, na meg persze néhány tucat Túró Rudi :)
Ha már itt minden irányból a német kultúra bombáz, gondoltam egy kicsit ideje viszonozni - anyuék elküldték a Túró Rudi jelmezemet, és annyi rudit, amennyit csak találtak, a kórustársaim meg lelkesen kóstolgattak, vagy éppen olyan szavakat próbáltak kiolvasni/megtanulni, mint "füligbelédszeretős" vagy "tesómnakadós", hála a Túró Rudi Valentin-napi különkiadásának :)
Dínom-dánom
 Barbara, a bohóc
Carmen, a kalóz
 Ruth, a hajóskapitány 85 éves!!!
 Hartmund, a matróz (bár szerintem inkább Waldo...)
 Hartmund és Johannes magyarul tanulnak
 Johannes, mint hawaii turista
Roland egyszerűen vén kujonnak öltözött :)
Dietrich a Szavannáról csöppent közénk
Legkedvesebb barátosnéim, Susanne és Barbara
És a Nagy Csapat :)


2014. március 3., hétfő

Jazztanz auftritt

Janival szeptember óta járunk balett- és jazztáncórára, a farsangláz persze ezt a csoportot sem kerülhette el, fel is léptünk egy gyerekfarsangon (inkább kevesebb, mint több sikerrel...) Kissé kaotikus szervezés, rengeteg plusz próba, jelmez, smink és egyéb előkészületek után maga az esemény kábé 2-3 percig tartott, egész fájdalommentesen túl lettünk rajta, és legalább készült néhány cuki kép Janiról, rólam és a csapatról:
 Vadmacskák - még saját szólónk is volt :)
 Madárkákkal körülvéve
 
Kezeket a magasba!

2014. március 2., vasárnap

Faschingumzug

A karneváli időszak most hétvégén tetőzött, vasárnap az egész család Alex egyesületével, a Netzwerk Inklusion Frankfurttal részt vett a frankfurti farsangi meneten. A felvonulás lényege, hogy karneváli egyesületek, vagy random csoportok fogják magukat, beöltöznek, és egy (remélhetőleg napsütötte) vasárnap végigvonulnak Frankfurt belvárosán, zenével, hangos Helau!-kiáltásokkal, és persze az elmaradhatatlan ajándék-dobálással. Alex, mint főszervező már reggel Frankfurtba ment, Frank, Jani és én koradélután követtük, kissé kalandosan, mert a tömegközlekedés persze megbolondult, kerekesszékkel esélyünk se volt pótlóbuszra szállni, úgyhogy kissé lihegve, és jócskán elkésve értük csak be a menetet, ahol nekem lepasszolták Janit, és indulhatott a móka.
Jani lila egyenruhát választott nekünk a lufik mellé
Mondanom se kell, nagyon élvezte a kavalkádot :)
Elégedetten ünnepelhettünk a végén
:)