2014. január 1., szerda

Újév Portugáliában

Mint ismeretes, az év első napja meghatározó az egész év szempontjából, úgyhogy biztos ami biztos nagy alvással kezdtem :) Sikerült is átaludni a reggelit, egyből ebédre keltem, amikor is az ún. hal az udvarról volt terítéken, ami igaziból nem más, mint rántott bab. Portugál logika ;)

Délután ötösben (José, Paula, Lúcia, Mafalda és én) autóba pattantunk, és kirándulni mentünk. Először a kontinentális Európa legnyugatibb pontját, a Cabo de Roca-t mutatták meg nekem, ami a kissé szürke és ködös időjárás ellenére, talán pont a szélnek és a nagy hullámoknak köszönhetően hihetetlenül látványos volt!!!
Portugál családom: Paula, Lúcia és José
A csajok: balról jobbra Mafalda, én és Lúcia
A legnyugatibb ponton
A csajok még egyszer :)
És persze a kilátás
Repülééééés!!!

Melegedés céljából betértünk egy tengerparti kis étterembe kávézni és sütizni, majd a bohó fiatalság felbuzdulva a frissen szerzett energián, térdig gázolt az óceánban!
Azok a kis bábok bizony mi volnánk
Lúciával művészkedünk

Kezdett ránksötétedni, úgyhogy lassan hazafelé vettük az irányt, útközben persze még megállva egy-két helyen. Először a Pokol kapuja nevű természeti képződménynél, ami egy tetőtlen barlangszerű üreg a sziklafalban, ahova a kapuján keresztül egy-egy nagyobb hullámnál hihetetlen erővel csap át a víz. A szürkületben ez csak még kísértetiesebb, főleg a robaj no és a korlátok hiánya miatt...

Csak úgy a kocsiból megnéztük még Lisszabon két, strandjairól, villáiról és kaszinóiról híres üdülővárosát, Cascaist és Estorilt. Utóbbiban sétáltunk még egy utolsót az óceánparton, és elégedetten térhettünk haza. Útközben sem maradtunk azért móka nélkül, Mafalda barátaival telefonbetyárkodtunk: a legtöbben azt hitték a magyarra, hogy kínai! Lehet hogy kicsit gyerekes, de mi nagyon jól szórakoztunk, ahogy vacsora után a videonézegetésnél is. Kérem szépen, így kell új évet kezdeni!

2013. december 31., kedd

Szilveszter Portugáliában

A Dinnyés-Frankfurt-Lisszabon útvonalat sikerült egy kiadós alvással kompenzálni, reggelire pedig egyből egy Királyok tortája nevű portugál sütit kaptam, jól indul ez a vakáció :)

Délután a borongós idő ellenére csak kimozdultunk Lúciával és az unokatestvérével, Mafaldával: megmutatták nekem a közeli Nemzetek Parkját. A park egy világkiállításra készült,
tele van mindenféle pavilonokkal, szökőkutakkal meg zászlókkal,
arról nem is beszélve, hogy az egész a Tejo partján terül el,
egy szóval nekem bejött :)

Este gyors készülődés után Lúcia barátai felvettek minket, hogy a közös szilveszterezés helyszínére fuvarozzanak. Öt csaj egy kocsiban, mondanom sem kell eltévedtünk :) Míg a többiek bosszankodtak, én kifejezetten élveztem az esti városnézést, főleg az Április 25-e hidat és a kivilágított Cristo Reit.

Végül csak megérkeztünk, és megtapasztalhattam milyen egy tipikus portugál házibulis újévköszöntés: ártalmatlanul, finom vacsorával indul, természetesen tőkehallal, majd brazil koktélokkal folytatódik, mire éjfélkor felhangzanak a Bueno! jókívánságok és mindenki igyekszik a pezsgőt és a csillagszórót is tartva 12 szem mazsolát lenyomni a 12 harangszóra, bizony már senki sem szomjas, és őrült karaokezásba és táncolásba fordul a hajnal, kifulladásig...
Lúciával nagyon jól éreztük magunkat :)

2013. december 30., hétfő

Frankfurt ZOO

Pár óra alvás után már úton is voltam Ferihegy felé, hogy Frankfurton keresztül Lisszabonba repüljek. A csatlakozásom enyhén szólva sem volt ideális, 8 órát hagyva nekem Fraporton, amit végülis sikerült szuperül megoldani: argentin kórusvezetőm, Sergio zsidó lévén nem ünnepli a Karácsonyt, és el sem utazott, mint a legtöbb német ilyenkor, így pont volt ideje, hogy a reptéren fölszedjen, gyorsan hazaszaladjon velem Hanauba bőröndöt átpakolni, majd a délután java részét ragyogó napsütésben a frankfurti állatkertben töltse :)
Egy hely állatoknak és embereknek 

Néhány órával és egy olasz vacsorával később pedig már megint repülőn ültem, ezúttal már tényleg Lisszabon felé...

2013. december 29., vasárnap

Előszilveszter Dinnyésen

Ahogy tavaly is, idén is Dinnyésen gyűlt össze a colis csapat, óévet búcsúztatni. Borkóstolóval, fürdőzéssel, kirándulással, evészettel, ivászattal, sok-sok játékkal és mókával-kacagással. Egyszóval ahogy kell :) Egyesek pedig még fényképeztek is:
 A Batman-Kapu
 Főszervezőnk :)
 Nini, paci!
Nagy Csoportkép

2013. december 27., péntek

Karácsony Magyarországon

Karácsony persze nemcsak Németországban van, úgyhogy én is hazaröppentem az ünnepekre. Direkt nem azt írom, hogy pihenni mentem haza, mert 10 nap alatt vagy 7-8 karácsonyozást lenyomni barátok közt sem épp gyaloggalopp, de panaszra azért nem volt okom: matekosok, Szabó Balázs koncert, colisok, kirakózás, lego-Márti, Zsófival reggelizés, majd a teljes család körbepuszilgatása - utóbbiról Balázsék kamerájának hála egy-két kép is készült, ezek közül következik most néhány szívemnek kedves:










2013. december 21., szombat

Lépten-nyomon Karácsony

A németek nagyon durván nyomják az adventi időszakot, fejenként több adventi naptárat tartanak (a hagyományos csokistól kezdve a sörösön át a gyémántosig minden van), az egész házat kívül-belül díszbe öltöztetik, és rendszeresen látogatják a karácsonyi vásárokat, hogy forraltborozással múlassák az ünnepig hátralevő időt. Karácsonyi vásárokból pedig nincs hiány, bár nem igazán kerestem-terveztem, nekem is sikerült öt darabba botlanom... Az első a kerületünk, Kesselstadt vására volt, de az olyan gagyi, hogy még egy fényképet sem érdemel. A többi már sokkal menőbb volt, loptam is rendesen róluk a képet a netről, íme:

Hanau


Maintal-Hochstadt

Darmstadt
 
 

Frankfurt
 
 

2013. december 8., vasárnap

Darmstadt, Tatort

Vasárnap = végre szabadnap! Néhány Couchsurf-ös baráttal Darmstadtba kirándultunk, kicsit szétnézni, és karácsonyi vásárt csodálni. Utóbbiról majd a következő bejegyzésben mesélek, most jöjjön néhány kép mit is láttunk a városban:
 A sors fintora, avagy Liepaja mint Darmstadt testvérvárosa
Azért magyar is akadt
 Nem is egy!
Gyönkről ráadásul a világhíres lángos is Németországba látogatott
Naplemente cirkusszal

A sötétséggel együtt a hideg is beállt, úgyhogy hazamentünk az egyik sráchoz, sütöttünk pizzát, és életemben először végre Tatort-ot néztem :) (ez egy évtizedek óta futó német kultkrimi, vasárnap este 20:15-kor adják, amikor is német családokat bizony nem ildomos telefonon zaklatni, mert nagy valószínűséggel a tévé előtt ülnek - legalábbis így tanultuk a német kurzuson...) És persze milyen kicsit a világ, az epizód egyik női főszerepét ki más játszhatta volna, mint Gryllus Dorka?!