2013. február 3., vasárnap
Hétvégi Krónika
Mint már sokszor hallhattátok, Liepajában nincs sok élet, a hétvégéim nagy részét hát Rigában töltöm. Most sem történt másként, egy kifejezetten mozgalmas hétvégét tudhatok magam mögött :)
Alkonyat
Már pénteken megérkeztem, és mivel még volt egy órám a találka előtt, sétálni indultam a Daugava partra.
Balra a vasúti híd, jobbra a könyvtár
Gyönyörű színek
Imádom a panoráma-készítő programomat :)
Coppélia
Gyors vacsora után Marionnal és Luciával az Operába mentünk, megnézni a Coppéliát. A darab nem volt túl nagy szám, de azért jól esett megint balettelőadáson lenni :)
A darab után két lett lánnyal volt találkozónk, akik levadászták Luciát, mint Lettországban élő portugált, hogy gyakorolhassák a nyelvet. Jó fejek voltak, ráadásul újabb kocsmát ismertünk meg, ahol lehet csapolt cidert kapni :)
Kirándulás
Házigazdámmal, Santával lusta napot terveztünk szombatra, de Dainis egyik barátja elhívott minket, hogy nézzük meg a tanyát amit örököltek, így reggeli után nekiindultunk egy kis kalandnak. A másik családdal a Lāči Pékségnél találkoztunk (ez az egyik leghíresebb lett pékség, büszkék rá hogy a mai napig kézzel készítenek minden terméket, és egy kedves kis éttermet is üzemeltetnek 12 km-re Rigától), és a tanyához menet megálltunk még egy emlékhelynél.
Szerencsétlen lettek egész történelmük során harcoltak, hol a németek, hol az oroszok oldalán, és mikor az első világháború végén meglátták a reményt a függetlenségre, csak még tovább harcoltak, rengetek hullát hagyva maguk mögött. Az egyik ilyen vérfürdő helyszínére látogattunk el, aminek részleges korhű visszaállítása Santáék barátjának bsc diplomamunkája volt, így személyes körbevezetést kaphattam az egyik bennfentestől :)
Ilyen viskókban éltek a katonák tucatjával, évekig...
Most csak mínusz 2-3 fok volt, de a legnagyobb harcok idején -25°C volt az átlag.
Az egyik harc során 5 napot töltöttek a katonák ezeknél a sáncoknál, pihenő nélkül, és csak lőtték egymást random
Az egyik harc során 5 napot töltöttek a katonák ezeknél a sáncoknál, pihenő nélkül, és csak lőtték egymást random
Ennek a Kurzeme nevet adták, ami Lettország 4 nagy megyéjéből pont az, ahol én is élek
Ez pedig a tanya. Nem tudom miért hívnak country house-nak egy darab földet a semmi közepén, épület nélkül, de ők nagyon boldognak tűntek vele :)
Hazafelé még tettünk egy kis kitérőt Jurmalába, az egyik legnépszerűbb és legdrágább nyaralóhelyre. Rengeteg orosz művész és sztár vesz itt ingatlant, abban a reményben hogy itt megszabadulhatnak a sajtótól, vagy csak épp élvezni akarják a gyönyörű tengerpartot. Amit mi már csak sötétben, félig befagyva láttunk, és bár egy képet sem készítettem Lettország leghíresebb helyéről, legalább finomat ebédeltünk :)
Lusta este
A kirándulás után Marionnal találkoztam egy teára a városban, útban a teaházba felfedeztem még egy karácsonyfát :)
Otthon pedig átfilmeztük és boroztuk magunkat a vasárnapba, két rész Poirot-t is megnéztünk lettül :)
Brunch
Megkésett karácsonyi ajándékként magyar szakácskönyvet, nokedliszaggatót és pálinkát hoztam Santáéknak, és ragaszkodtak hozzá hogy mutassak valami trükköt a magyar konyhából. Reggelire hát tojásos nokedli készült,
cserébe pedig Dainis is mutatott valami újdonságot: csütörtökön vadászni volt (január 31. a vadászidény utolsó napja), és tatár bifszteket gyártott az egyik szegény őzikéből...
A nyers hús is lehet finom :)
Santa, Narcissza, Dainis és a tojásos nokedli :)
Búcsúztatás
Ramona hazaköltözik holnap, hát összegyűltünk páran Rigában egy búcsúebédre.
Néhány cica útközben :)
Mulatozás a Cili Picában (kezdem felvenni a lett szokásokat, és fagyit rendeltem :)
2013. január 27., vasárnap
Zelta Kārlis 2013
A hétvégén zajlott a rigai nemzetközi cirkuszfesztivál, a Zelta Kārlis (Golden Carl, azaz Arany Károly :) ). Mivel az utóbbi években egész cirkuszbolond lettem, természetes volt hogy ezt sem hagyhatom ki, és mindkét versenyelőadásra, valamint a gálára is váltottam jegyet, első sorba! A gálára barátok is elkísértek, sőt egy új asszisztenssel, Lúciával is megismerkedtünk, ráadásul az egyik kedvenc artistám nyerte a Grand Prix díjat, szóval szuper hétvége volt :)
Itt láthattok egy rövid videót az előkészületekről, itt a gyakorlásról, most pedig jöjjön néhány fotó a legjobbakról:
A közönségdíjas Rustam Yuldashev Ukrajnából
""I believe I can fly..."
A Grand Prix győztes Mironov Vitaly Oroszországból
És végül a fesztivál résztvevői, szépen egy képen
2013. január 22., kedd
2013. január 20., vasárnap
David és Ramona látogatóban
Nem könnyű a lettekkel barátkozni, így a Comenius asszisztensek (mind a négy, vagyis inkább három, mert Tomas minden hétvégéjét otthon, Vilniusban tölti) megpróbálnak összetartani: látogatjuk egymást, együtt szervezünk programot Rigában, kirándulni, operába megyünk. Ramona, egy német asszisztens Valmiera-ból nemsoká hazaköltözik, így még megragadtuk az egyik utolsó alkalmat, és egy Fulbright ösztöndíjas amerikai barátjával, David-del hármasban jót mulattunk Liepajában.
Nem tudom mi van az időjárással, de úgy fest szereti ha vendégeim vannak, mert akárcsak múlt hétvégén, most is ragyogó napsütéses időnk volt a farkasordító hideg és a sok hó mellett. Surprise, surprise, egyik nap a belvárosban voltunk, másik nap pedig Karosta-n, a sétáinkat megszakítva egy-egy átmelegedős teázással, ebéddel vagy borozással. Bár sokat panaszkodok a hidegre, valójában gyönyörű a fagyos tengerpart, főleg ha van kivel mókázni!
A Nagy Csapat :)
Sütkérezés David módra
Ramona módra
És persze Márti módra :)
A lékhorgászat itt nemzeti sport... (nem egészen 100 méterre tőlük kacsák úszkáltak a csatornán, ezek meg tucatjával ugrálnak a jégen. No comment.)
Ortodox templom Karosta-n
A hullámtörő, mint víz- és jégválasztó :)
Trópusi hangulat, hóval
Bámulatos...
... és nagyon hideg
Búcsúzásul: Angel David and Angel Marta :)
Majdnem sikerült leállnom 10 képnél, de néhányat azért még feltöltöttem ide is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















