A mai napon folytattuk a központ Tortuga nevezetű épületének csinosítgatását. Miután múlt héten alaposan kitakarítottunk, ablakot mostunk, röplabdapályát és trambulinokat építettünk, már csak simítgatások maradtak hátra, egy kis gyomlálás, az Art Room rendbetétele, a legszerencsésebbek pedig kerámiafigurákat gyártottak, amik eladásából csinos kis summára számít a főnök. Én az Art Roomba lettem beosztva, filceket szortíroztunk, celluxokat és nyomdákat címkéztünk, és bár mindez idillinek és békésnek hangzik, a délutánt szédüléssel ágyban töltöttem, miután az egyik felső polc leszakadás közben úgy döntött hogy a fejemen szeretne landolni... Nyomot nem hagyott, és azon kívül hogy ki kellett hagynom az ukrán ebédet, most már semmi bajom. Szerencsére azért a finomságokból sem maradtam ki teljesen, épp most fejeztük be az amerikai csirkeszárnyból és kínai üvegtésztából álló vacsoránkat, amihez jizbicei gyártású almalé dukált, hamarosan pedig német filmest következik, a Goodbye, Lenin-t fogjuk nézni. Nemzetközi tábor, én így szeretlek :)
2011. szeptember 12., hétfő
2011. szeptember 11., vasárnap
Trip to Prague
Meséltem, hogy tegnap nyílt nap volt, ugye? Egy kis háttérinfót azért még elárulok: az épület az egyik helyi cserkészcsapaté, a Center for All csak bérli vagy fenntartásért és takarításért használhatja, nem tom melyik. A lényeg, hogy időről időre cserkészek lepik el a házat, a mostani nyílt napot is ők rendezték, aminek eredményeképp ma reggel kb 100 éves volt cserkészek özönlötték el a házat, és fényképet készítettek rólunk reggelizés közben, amit az idei évkönyvbe is betesznek, mert még sose volt egyszerre ennyi külföldi az épületben :)
Reggeli és fényképezkedés után Prága felé vettük az irányt. Szokásos Óváros tér és óra-bámulás után megelégeltem a csigatempót, meg hogy folyton a török lányokra kell várni, így egyedül indultam utamra, és nagyon klassz napot töltöttem a cseh fővárosban, ragyogó napsütésben. Nézzük címszavakban, mit is csináltam:
- voltam bazárban, ahol mint utolsó darab, harmadáron jutottam egy gyönyörűséges Mucha puzzle-höz, hurrá! :)
- voltam Mucha kiállításon, nem a múzeumban, mint mikor Oslóba mentem, ez másik, és legalább olyan érdekes, csak sajnos az angol feliratokra nem fordítottak túl nagy figyelmet...- bámultam hihetetlen tömeget, akik az Óváros téren gyűltek össze, megemlékezni a napokban repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt cseh jégkorongosokról,
- láttam 1-2 lézengő embert és hatalmas amerikai zászlókat a 9/11 megemlékezéseken,
- aztán mivel fűben fetrengeni támadt kedvem, célba vettem egy bájos kis szigetet, ami Střelecký ostrov névre hallgat. Mikor odaértem, kiderült hogy The Tap Tap koncert van, ami nem más, mint egy részben fogyatékosokból álló cseh együttes, főleg ütőshangszerekkel zenéltek, és tényleg jól nyomták, jó kis hangulat volt :) Ti is belekóstolhattok, itt.
- vonathoz menet csuda klassz graffitit láttam:
Fényképezőm nem volt, a képet erről a fantasztikus blogról loptam: http://moebiustripper.blogspot.com/
Hazaérve még futni is maradt egy kis erőm, hiába, készülni kell Ljubljanára... Ma a japán csajok főztek, isteni mizo levest, szusit, és borzasztó nattót ettünk, utóbbiról mindenképp mutatok majd fotókat, amint sikerül csórni a többiektől :)
2011. szeptember 10., szombat
Nymburk Revisited - part 1
A júliusi élményeken felbuzdulva újabb építőtáborba jelentkeztem, ezúttal is Nymburkba (Csehország), a Centrum pro Vsechny (Center for All) intézménybe. Augusztus 31 óta itt vagyok, ma volt eddig a legfontosabb napunk, a Day of Open Doors, azaz hivatalosan is megkezdődött az új tanév. A központ délutáni és hétvégi szabadidős programokat szervez egészséges és fogyatékos gyerekeknek, fiataloknak, valamint megpróbálja összehozni a város kismamáit. Idén új projekt is indult, óvoda az éppen 3 éves piciknek, akik óvodai férőhelyre várnak. Tegnap, míg a többiek Loucenbe kirándultak, én dadust játszottam, és cseh állatneveket tanultam az egyik kislánnyal :) Séta közben pedig megtudtam, hogy a házas csigát meg szabad fogni, a meztelen csigát viszont nem. Csupa fontos információ :)
Bővebb infó, sajnos csak csehül, a központ honlapján: http://www.centrumprovsechny.cz/
Bővebb infó, sajnos csak csehül, a központ honlapján: http://www.centrumprovsechny.
2011. augusztus 24., szerda
2011. augusztus 13., szombat
Edinburgh
2011. augusztus 8., hétfő
2011. augusztus 3., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)