2014. május 1., csütörtök

Titokban Magyarországon

Miután az Ősöknek sikeresen elhintettem, hogy a május elsejei hosszúhétvégét Martinánál töltöm Hollandiában, S-Bahnra, repülőre, buszra és metróra pattantam, és 11 óra alatt már otthon is voltam Budapesten :) Gyorsan beköszöntem Balázsékhoz, megvacsoráztam, és hova is mehettem volna találkozni Ilóval, Ágicáékkal, és a többi válogatott colis és matekos barátommal?
Természetesen az Estikébe!!! :)

Egy átbeszélgetett éjszaka után pedig mi is lehetett volna a téma Gergővel reggelizés közben? Persze matek, azon belül is a doktori témája.
A leegyszerűsített (azaz félórás és hat A4-es oldalt igénybe vevő) 
magyarázat dedikált példányát meg is kaptam emlékbe :)

Matekóra után Gergő kikísért az M3-as elején, stratégiailag legjobb helyen fekvő benzinkúthoz, és kezdetét vette a nagy stoppolás Debrecen felé.
Sajnos Gergő végül nem tudott velem tartani, de 20 perc után már autóban is ültem, 
és végül 2 stoppal otthon voltam, fél órát verve Balázsékra :)
Arról nem is beszélve, hogy szuper útitársakat fogtam ki, akik (what are the odds?!)
 Nagyváradra tartottak a Kispál koncertre, és nem csak a Presszó Tangó Libidót, de a
Jurijt is ismerik, mondanom sem kell hatalmas bulit csaptunk a kocsiban :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése