Újabb csodás kirándulást tettem ma, ezúttal Shakespeare szülővárosa (inkább szülőfaluja...) volt a cél! Imádnivaló a település, tele régi házikókkal, a legkülönfélébb turista-csalogató attrakciókkal, és parkokkal, kacsákkal, de főleg vidám emberekkel és napsütéssel!!!
A napot 3 jó barátom, Mary, Ji-hoon és Blake társaságában töltöttem, a legnagyobb egyetértésben bejárva minden létező múzeumot és lustálkodva ahol csak lehetett :)

A főutcán vidám forgatag fogadott minket
Első utunk természetesen Shakespeare szülőházába vezetett, ez az egyik legrégibb múzeum Angliában, a 19. század közepe óta nyitva áll a nagyközönség számára, nemrégiben érték el a 25 milliós vendégszámot!!! (Ki is szolgálják ám rendesen a vendégeket, még magyar tájékoztató füzetkéjük is van!) Sajnos szinte minden bútor, tárgy csak másolat, és a házat is átépítették párszor mióta a zseni elhunyt, de így is nagy élmény volt, teljesen meghatódva bóklásztunk még utána jó ideig a kertben. Ahol is váratlanul megjelent 4 beöltözött emberke, és röpke jeleneteket adtak elő, ki mástól mint Shakespeare-től, nagyon jól szórakoztunk :)
Aztán elsétáltunk a falu másik végébe, az Anne Hathaway's Cottage-hoz, azaz Shakespeare feleségének házához. Bájos kis viskó volt, valami nagyon menő negyed közepén. Alig tudtunk betelni a gyönyörű házakkal, minden csupa zöld és park és növény és virág, legalább fél óráig néztünk ahogy kacsák fürdőztek-játszadoztak a közeli patakban.
Természetesen nem hagyhattuk ki Shakespeare sírját sem, ami a Holy Trinity Church-ben található, mellé van temetve a felesége, egyik lánya, annak férje, és még vmi távoli unokaöccs is. Itt is találtam magyar füzetet, és hát majd megszakadtam a röhögéstől. A fejemet tenném rá hogy Google fordítóval készült a magyar változat, mert hát sok értelme nem volt :) A kedvenc mondatom: "A betegtájékoztató segítenek megérteni ezt a szent helyet." Oltári! Természetesen lefotóztam az eredeti és a fordított változatot is, ld. picasa-n. A templomkertben megintcsak sokat időztünk, ott folyik el mellette az Avon folyócska, rengetegen csónakáztak, mindenféle korú párocska romantikázott a vízen. (Megj: a fiatalabb korosztályban szinte mindenhol a lányok kezében volt az evező, hova tűnt a lovagiasság, kérdem én.)
Utána már csak egy gyors ebédre volt időnk egy pub-ban, mi Ji-hoon-nal egy isteni kóstoló tálon osztoztunk. Blake-t pedig sikerült teljesen kiakasztanom, tuti nem fog ma rendesen aludni :) Megtudta ugyanis, hogy a magyarok lefordítják a Disney-figurák neveit, és nekem Winnie the Pooh bizony Micimackó, Christopher Robert Róbert Gida, Roo pedig Zsebibaba...
Hazafelé még gyönyörködtünk kicsit a tájban, sikerült is lekapnom egy csodaszép sárga mezőt, aztán mindannyian bealudtunk... Holnap azonban újra összeáll a nagy csapat, irány Castle Howard!

Szinte már nem is kell mondanom, de azért fotók itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése