2012. október 26., péntek

Első napok Liepajában

Csütörtökön tehát buszra szálltam, és 4 óra zötykölődés múlva meg is érkeztem Liepajába. Az iskola egyik történelemtanára, Pavels várt az állomáson, és egyből az iskolába vitt. Itt megismerkedtem a koordinátorommal, Maijával, és a mentorommal, Mrs. Senával. Maija angolt, Mrs. Sena pedig matekot tanít, ebben a két tárgyban várják majd a segítségemet, bár Pavels a töriórákba is be akar vonni. Értelemszerűen Maija nagyon jól beszél angolul, de Mrs. Senával akadtak gondjaink, noha körbevezetett az iskolában, ebéd után Pavelnek újra körbe kellett vinnie, hogy tényleg minden világos lehessen... Ekkorra már délután 5 volt, nem is kezdtünk bele semmilyen megbeszélésbe, inkább a városban tettünk egy röpke látogatást Pavellel, és természetesen kimentünk a tengerpartra is. Fényképek viszont a szélre és esőre való tekintettel nem készültek, egy napsütötte délután majd újra bejárom az útvonalat.

Az estét Maija családjánál töltöttem, egy nagy házban laknak a férjével, Gints-szel (az iskola igazgatója), és 4 gyerekkel, decemberre várják az ötödiket... A jelenlegi legkisebb, a 6 éves Reina is beszél valamennyire angolul, ma reggel ő várt kávéval :) (amit meg is érdemeltem, tekintettel a kint kavargó hó sokkoló látványára...) 

Addigra Gints is megérkezett (surprise, surprise, vele meg németül tudok csak beszélni), és elvitt a kollégiumba. Egy hatalmas szobát kaptam, sok-sok virággal, fénnyel, 5 ággyal, bár csak 1 konnektorral. Egyelőre egész melegnek is tűnik, és lassan a berendezkedéssel is végzek. Közös zuhanyzó van a folyosón, félig felszerelt konyha egy másik folyosón, kezdetleges konditerem egy másik szinten, menza az udvar végében, három bolt is van 5 perc sétára, ja és a suli mindössze 500 méter, úgyhogy elégedett vagyok :) 
A kollégium épülete, a szünetre való tekintettel most csak a portás és én lakjuk

Virágoskert, háttérben a menza
Kilátás az ablakomból

A bentlakó diákok általános- és középiskolások, elég szigorú napirenddel. Szerencsére ezek rám nem vonatkoznak, de hogy zavartalanul járkálhassak ki-be, és tegyem amit szeretnék, kapnom kellett néhány kulcsot:
Volt egy órácskám kipakolni a cuccaimat, és már mentem is vissza a suliba, segítettem last minute készülni a diákoknak a disputa versenyre (Maija a helyi Debate Club vezetője, és pont ma délután volt angol nyelvű disputa verseny gimiseknek, amire sok csapata nevezett), majd loholtunk be a központban lévő gimnáziumba. A délutánt tehát azzal töltöttem, hogy lett fiatalokat hallgattam angolul arról vitatkozni, hogy szükséges-e Egészségtan tantárgyat bevezetni a lett iskolákban, és meglepően jól szórakoztam! Végül Maija fiának csapata bekerült a döntőbe, és meg is nyerték azt, úgyhogy az öröm is nagy volt :)
 
Épp Maija fia, Ricardas beszél, a bal sarokban pedig Maija zsűrizik

Aztán hazabuszoztunk, bevásároltam, és végre lazán töltöttem egy estét, majd nagyot aludtam. Négy éjszaka alatt a negyedik ágyban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése